Arany János
(Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)
(A reformkor költője)
Nagy balladaköltő, a balladák Shakespeare-jének is nevezik.
Nagyszalontán született. (Nagyszalonta a mai Románia területén van, tul. képpen nem Erdélyben, mert Erdély keletebbre fekszik a mostani magyar határtól, hanem a határ közelében, a Partiumban található, a Trianon előtti Magyarország területén.)
Szüleinek kései gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek.
Ő azonban igazi csodagyerek lett, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, felnőtt korára pedig tudott latinul, görögül, németül, angolul és franciául is, ezeken a nyelveken olvasta az irodalom remekeit, és fordította is őket. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
A gimnáziumot Nagyszalontán, majd a debreceni kollégiumban végezte. 1836-ben megszakítja debreceni tanulmányait, s beáll vándorszínésznek. Azonban visszahúzódó természetével ellenkezett a színészi élet, puritán erkölcsök alapján nevelték, ezért hamarosan kiábrándul színésztársai züllött életéből, és hazatér.
Anyja halálhírére ér haza, apja megvakul, lelkiismeret-furdalás gyötri, és örökre leszámol minden kalandorsággal. Feleségül veszi Ercsey Juliannát, aki nyugodt életet, meleg családi otthont teremtett a számára. Talán Ercsey Julianna az egyetlen költő feleség, akihez nem írtak szerelmes verset. Arany szemérmes természetű volt, és ezért nem tudta ország-világ, a nyilvánosság előtt kitárni érzéseit.
Első nagy műve, amit az 1840-es évek eseményeire írt válaszul: az Elveszett alkotmány. Ez egy szatirikus eposz. (Szatíra = a valóság komikus-ironikus ábrázolása), amelyben két párt, a konzervatív és a liberális méri össze az erejét. A maradiak és a haladók egyként hazug jelszavakkal folyó küzdelmeit mutatja be és gúnyolja ki. E viszályok közepette elvész az alkotmány. A választás holmi verekedésbe torkollik. Tulajdonképpen paródiáról van szó. Arany így vall a mű megírásának okairól: „1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztének bennem, és megkezdém, minden előzetes terv nélkül, írni Az elveszett alkotmányt. A darab eredetileg nem volt a nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire más térem (területem) nemigen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz.”
Tehát csak magának szánta, ám amikor értesült arról, hogy a Kisfaludy Társaság kiírt egy pályázatot, amelybe beleillik ez a vígeposz, beküldte a művet, mellyel elnyerte az I. díjat. Ugyancsak a Kisfaludy Társaság pályázatára írta meg a Toldit is. Ezzel is megnyerte a pályázat I. díját.
(A Kisfaludy Társaság Kisfaludy Károly
által 1836-ban, Pesten alapított társaság, melynek célja kezdetben Kisfaludy
Károly összes művének a kiadása, Kisfaludy halála után pedig az irodalmi
életnek lett fontos irányítója, 1952-ben oszlatták fel -
-- Kisfaludy Károly – költő, drámaíró, festő, a magyar novella megalapítója. Egyik szép verse:
„Szülőföldem szép határa!
Meglátlak e valahára?
A' hol állok, a' hol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.
Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még szülőföldem!
Azt kérdezem a' felhőktől,
Azt a' suttogó szellőktől".
(Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa! - részlet)
Térjünk vissza Arany Jánoshoz és a Toldihoz.
(A Toldi megírásához Arany felhasználta Ilosvai Selymes Péter történelmi mondáját. A Nagy Lajos király idejéből származó mondát alkalmassá tette az ő korában lévő osztályharc ábrázolására. A népi figurák Aranynál hősként kerülnek be az irodalomba, nem „vállveregető” módon bánik hőseivel. Fő mondanivaló: a magyar nemzetnek, a magyar népnek a megmaradása. Ez dől el akkor, ha le tudja győzni az idegen vitézt. Toldinak hirtelen felszökő indulatai vannak: „Repül a nehéz kő, / ki tudja, hol áll meg, / ki tudja hol áll meg, / kit hogyan talál meg.” – ilyen a magyar nép természete is. Toldi György alakjában továbbfejlesztette Arany a népmesék gonosz testvér alakját. Az 1848 előtti feudális arisztokrácia megtestesítője. Toldi György és Toldi Miklós viszonyában a feudális arisztokráciának és a népnek a viszonya fejeződik ki.
(feudális, feudalizmus = hűbéri, függőségi, alá-fölé rendeltségi viszony a hűbérúr és a hűbéres között, a földesúr és a jobbágy között; feudum = földbirtok).
Arany a Toldiban a magyar népies költői nyelv mesterművét alkotta meg. Petőfi János vitézének formai forradalmát folytatja. Arany a népköltészetet akarta nemzeti költészetté fejleszteni.
A Toldi Petőfi barátságát hozta meg Arany számára. Arany nem volt forradalmár, mint Petőfi, megfontolt, józan, a bölcs mérlegelések embere volt. Petőfi halála után emberi és világnézeti válság hatalmasodott el rajta.
*
A Toldi estéje hangneme elégia, tépelődő, vívódó. Mondanivalója: a társadalomnak fejlődnie kell, de oly módon, hogy a nemzeti hagyományokat is megőrizzük, de továbblépésre is szükség van: Lajos király nemcsak fényűzést hozott az országba, hanem új kultúrát, modern haditechnikát (puskapor) is. (A nemzeti hagyományok megőrzésére példa: Az öreg Toldi volt az egyetlen, aki hajlandó volt megmérkőzni a cseh vitézzel. Lajos király udvarában lévő fiatalok nem voltak erre képesek.)
A Toldi szerelmét, a Toldi-trilógia középső részét még halála előtt meg akarta írni. Fő motívuma Toldi Miklós és Piroska tragikus szerelme. Miklós Tar Lőrinc fegyverzetében győz a lovagi tornán, amelynek díja Piroska keze. Nem fedi fel kilétét, így Piroska, aki szerelmes Toldiba, Tar Lőrinc felesége lesz. Toldi is szerelmes Piroskába, de a házasságot nem tudja megakadályozni, mert prágai hadjáratba kell kísérnie a királyt. Onnan számos kaland után tér haza, megöli Tar Lőrincet. Halálos ítéletet kap, ezért bujdosásra kényszerül. Miklós és Piroska szerelmi története be is fejeződik, de a tragikus helyzetből adódó bonyodalom megoldatlan maradt. Ezt oldja meg Arany az öregkorában készült énekekben. Toldi alakja itt már háttérbe szorul, új alakok kötik le az olvasó érdeklődését.
*
Arany 1848. március 15-ére a forradalom meggyőződéses hívévé vált. A szabadságharc elején néhány hétig önkéntes nemzetőr volt Aradon (nemzetőr = önkéntes honvéd).
Ekkor írta a Nemzetőr dalt (Süvegemen nemzetiszín rózsa / Ajakamon édes babám csókja; / – Ne félj babám, nem megyek világra, / Nemzetemnek vagyok katonája.)
Ebben az időben lapot szerkeszt a Nép barátja címmel, ebben a parasztságot akarta tájékoztatni a szabadságharc eseményeiről. Azonban olyan szerkesztőtársat kap, aki lekezelő hangnemben ír a parasztságról, ezért megválik a laptól.
A szabadságharc leverése után a bécsi önkényuralom korában (Bach-korszak) az egyébként epikus Arany lírikussá válik. Nem tudja feldolgozni a szabadságharc bukását. Letészem a lantot című verse a költő csüggedt hangulatát fejezi ki a szab.harc leverése után. Petőfi Sándort, legjobb barátját is elvesztette.
Letészem a lantot (részletek)
(…) Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága! (…)
Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát: (…)
(…) Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága! (1850. márc. 19)
Most úgy érzi, hogy hasztalan énekelnie (verset írnia), mert a nemzet élete megszakad a szabadságharc leverésével, bukásával, és így a költészet is elvesztette értelmét. (Mint Vörösmarty Előszó című verse)
Ehhez a lelkiállapothoz kapcsolódik az Ősszel című verse is. Ebben a versében Homérosz és Osszián világát állítja szembe egymással. Arany János a szabadságharc bukása miatt úgy érzi, Magyarország olyan, mint a kelták világa. Fájdalmas lírai vallomás.
(Homérosz világa napfényes, derűs, bizakodó – ez a görög nép; Osszián világát borongós kedélyű emberek lakják – ez a kelta nép, mára már kihaltak.)(Homérosz: i.sz. lőtti görög költő, Osszián: Osszián művei Caledóniáról – Kaledónia - , az eltűnt országról énekelnek, visszasírva a régi szép időket. Osszián kitalált személy, egy skót költő találta ki; )Osszián a kelta nép utolsó élve maradt fia lett volna.)
Ősszel
… Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán...?
Maradj Homér, fénydús egeddel,
Maradj te most!... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.
… "Jer, Osszián,
A holtakat miért vered fel?
Nincs többé Caledonián
Nép, kit te felgyujts énekeddel." (1850
okt.)
A Koldusének című verse a szabadságharc kritikája. Egy paraszt katona alakjában testesíti meg az igazi hazafiságot, akit nem a saját sorsa bánt, hanem az ország helyzete. Mert szerinte belső széthúzás rontotta meg az egységet, a vezérkar gyenge volt, ezért veszett el a 48-as szabadságharc – szerinte. Úgy látja, a szegény paraszt katonákra kellett volna bízni az ország sorsát, akik nem a saját bajukat látták.
Koldusének
(…) Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek;
Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.
(…)
Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul,
Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul;
(…)
Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van:
Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen,
Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében. (1850)
A Nagyidai cigányok szintén a szabadságharc kritikája. (Egy XVI. századi történeti anekdotát dolgoz fel, amely arról szól, hogyan védte meg Izabella királynő egyik vezére Nagyida várát cigány katonasággal Ferdinánd osztrák csapatai ellen. A cigányságra bízzák a várat, a cigányok azt hiszik, kaptak egy várat, és versengés indul meg a cigány vezetők között a várért. Így az osztrák katonák simán beveszik a várat.)
A Bolond Istók c. versében megmagyarázza a Nagyidai cigányokat. „Kétségbeesett kacaj lőn Nagyida”, mert „én is alól bukám, midőn esél” – tehát a szabadságharc eleste neki fáj a legjobban. De a szőlősgazda is önpusztító lesz, ha a jég elveri a termést, a maradék részt a gazda maga veri el. „Hadd lám, mire megyünk ketten!”
A Nagyidai cigányok és a Bolond Istók után a népies irányt akarja folytatni, mert az idő szerinte nem alkalmas nagy epika írására. Ekkor írja a Családi kör-t.
Családi kör – ebben a versében kifejeződik az egyszerű nép iránti
szeretete. Több életrajzi motívumot belesző a versbe. A szülők jellemzése Arany
szüleire emlékeztet, az eladó lányban (aki már eladósorban van, tehát hamarosan
férjhez fog menni) a költő nénjére ismerünk, akit szintén Sárának hívtak, a
nagyobbik fiúban, aki szereti a verseket, a gyermek Arany Jánosra
ismerünk. (Elolvasható az írás végén.)
BALLADÁI
(Korai balladái)
Arany a szabadságharc bukása után egy ideig szülővárosában, Nagyszalontán volt járási írnok, 1851-től pedig Nagykőrösön gimnáziumi tanár. A szab.harc bukása után leértékelődik a Kossuth bankó (pénznem) emiatt nagy nyomorba kerül a családja.
1860-ban pesti íróbarátai ösztönzésére Pestre költözött családjával. Előbb a fent említett Kisfaludy Társaság igazgatója lett, majd a Tudományos Akadémia titkára. Folyóirataival – Szépirodalmi Figyelő, Koszorú – újjá akarta szervezni az irodalmi életet. A lapok túlságosan magas színvonaluk miatt megbuktak a korabeli olvasóközönség előtt. Arany az első pesti évek alatt is tele volt írói tervekkel. Korai balladáit ez időben írta.
Korai balladái a bűn és bűnhődés problémájával foglalkoznak. Jelentős, hogy Arany rátalált a ballada műfajára, mert remekmű akkor születik, ha egy nagy tehetségű író, költő megtalálja a neki megfelelő műfajt, amiben ír.
(Ballada = tragédia versben elbeszélve. Egy korábban elkövetett tett lelki, pszichológiai következményeit bontja ki. Jellemző rá a „balladai homály”: sejtető mozzanatok sokaságával utal vissza az elkövetett cselekményre. Drámai, lírai és epikai elemek vannak benne. – epika = elbeszélő irodalom; cselekménye a hőssel vagy hősökkel múltban történt eseményeket beszél el. Lehet verses vagy prózai formájú.)
Ágnes asszony – Megtörtént esetet dolgoz fel benne. A megzavarodott lélek lázálmainak bemutatása. (Ilyen: Shakespeare: Lear király, Machbet, a Hamletban Ofélia.) Ágnes asszony a bűn jelét, a véres lepedőt akarja eltüntetni, kimosni. Balladai homály a versben, hogy csak utalásokból tudjuk meg, hogy megölte a férjét. „Ágnes asszony a patakban / Fehér lepedőjét mossa; / Fehér leplét, véres leplét / A futó hab elkapdossa. (…)” Itt még nem billent át az őrületbe, még egyensúlyban van a lélek. Első gyanús jel: a hajdú érkezésekor sem akar elmenni vele addig, amíg a véres foltot ki nem mosta. Az őrület első jele. Majd a börtönben elkezdődik viaskodása az értelemért: „… a sugárka mind belefér egy fél szembe” – a másik szemével már rémeket lát: „… Rémek tánca van körüle; / Ha ez a kis fény nem volna, / Úgy gondolja: megőrülne. …” Tudatosul benne, hogy meg fog őrülni. Ágnes asszony nem a törvények szerint bűnhődik, büntetése az őrület, ez minden bírói ítéletnél szigorúbb. Arany részvéttel mutatja be sorsát.
V. László – A Hunyadi
Lászlót kivégeztető kamasz király tragédiája. V. László hallucinációjának első
jele: a király a vihar tombolásában a nép haragját hallja. Más helyszínen: Buda
várából megszöknek a Hunyadi-párti főurak. Mintha hallaná a bilincs csörrenését
(bűntudat). Ellentét: minél csöndesebb kint a táj, annál inkább elszabadulnak a
király démonai. Titokzatosság: enyhítő italt kér: „… itt a kehely, igyál, enyhít, miként a sír….” Méregpoharat
kapott. Arany a lélektani nyugtalanságot természeti képekkel érzékelteti. (A
vers itt olvasható el: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185301.htm#06)
„Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.
"Ki az? mi az? vagy úgy -"
"Fordulj be és alugy
Uram László király:
A zápor majd eláll,
Az veri ablakod. (…)”
(Operát Erkel Ferenc szerzett belőle, Hunyadi László címen https://www.youtube.com/watch?v=uUvsk9Hvm70 )
A walesi bárdok – A két versben a bűntudat a közös. – Arany János megjegyzése a vers végén: „A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát, hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277) után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom lerázására.”
„…Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi (így) bárd: / De egy se birta mondani / Hogy éljen Eduárd….” A vers itt érhető el: (http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185305.htm#55)
(A walesi bárdokat Arany I. Ferenc József Budára látogatása alkalmából írta, mert nem tudott dicsőítő verset írni hozzá. A valódi dicsőítő verset Lisznyai Kálmán írta meg.)
Szondi két apródja – A hűség és a hősiesség balladája.
(Szondi hőstettét Arany János Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekéből ismerte – Budai Ali basa históriája.) Szondi György (1504–1552) Drégely várának hős várkapitánya volt. Bátor magatartása még az ellenségben is elismerést váltott ki, ezért díszes pompával temettette őt el Hádim Ali budai pasa. Apródjait azonban el akarta ragadni, hogy még a szívükből is kiölje a hősi emlékeket.)
A költemény az „ádáz tusa napját” követő alkonyat művészi képével kezdődik: „Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; …” Ali basa követe csábító képekben festi a kényelmet, a könnyű életet, amelyben az apródoknak – átvitt értelemben a magyar költőknek – részük lehetne, ha elhagynák urukat, vagyis megtagadnák múltjukat. De a két dalnok Szondi György dicső tetteit zengi, nem felelnek a csábítónak. De mégis egymásnak felelnek. Ekkor Ali basa kimutatja igazi arcát: „…Eh, vége hát mikor lesz? Kifogytok-e már / Dicséretéből az otromba gyaurnak? / Eb a hite kölykei! Vesszeje vár / És börtöne kész Ali úrnak. ...”
(A vers itt érhető el: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185304.htm#45)
*
Amikor az 1860-es években Pestre költözött, Arany és Gyulai Pál lett az irodalmi élet vezére. A Tudományos Akadémia titkára. Szépirodalmi Figyelő és Koszorú címmel lapokat indított, de mindkettő megbukott magas színvonala miatt. Az irodalmi Deák-párt tagja lesz. Ez a párt Deák Ferenc elképzeléseit támogatta. Deák tisztességes kiegyezést akart a Habsburgokkal. Nagy felelősség volt a korabeli politikusokon.
Ezekben az időkben írta: Rendületlenül, Magányban, Buda halála című költeményeit.
Rendületlenül
(A vers címe Vörösmarty Mihály Szózatát idézi:
(Vörösmarty: Szózat (részlet)
„Hazádnak
rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell. …” )
De térjünk vissza Arany Rendületlenül című verséhez
„Hallottad a szót: "rendületlenül -"
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon! (...)”
Az álhazafiság, a megalkuvás, a kishitűség ellen tiltakozik, és rendületlen hűséget hirdet a haza iránt. (A vers nagyon szép, ajánlom olvasásra: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185306.htm#72 )
Magányban – Nagyszabású drámai vívódás. A verset az 1861-es országgyűlés első napjaiban írta. Az 1–3. versszak válságot, bizonytalan, feszült lelkiállapotot fejez ki, mert nem tudták, milyen eredményt hoz az országgyűlés. Arany itt még hisz az igazságban, világképe töretlen. Hiszi, hogy a 48-as szabadságharcban elesetteknek eredménye lesz. Azt hirdeti, ha egy nemzetben él a hazaszeretet, fiaiban megvan az ész, az akarat, akkor az ország bízhat a jövőjében, küzdelmei sikerében.
Magányban
„Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt. (…)
Jön, jön... egy istenkéz sem tartja vissza...
Mint mélybe indult sziklagörgeteg:
Élet? halál? átok, vagy áldás lesz? - Ah,
Ki mondja meg! ki élő mondja meg!
Vár tétován a nép, remegve bölcse¹,
Vakon előtte kétség és homály. (…)
Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér - a szabadság kovásza -
Posvány maradjon, hol elönteték. (…)
Nem mindig ember, aki sorsot intéz;
Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb;
S midőn lefáradt az erőtelen kéz,
A végzet tengelye harsog tovább;
Csüggedve olykor hagyja lomha gépűl
Magát sodorni az ember fia:
De majd, ha eszmél s öntudatra épűl,
Feltűnik egy magasb hármónia.
És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy! (1861. ápr.)
(¹ - a haza bölcse, vagyis Deák Ferenc)
Buda halála – Ady Endre szerint Arany legtökéletesebb balladája. (Buda, másik nevén Bleda Attila hun uralkodó bátyja volt.) A cselekménye Buda városának, a hun nép életének idilli képeivel és a hatalom megosztásával kezdődik. Ezt az idillt zavarja meg Detre ármánykodása. Detre alakjában Arany a német befolyás rossz oldalát mutatja be. Ez pártoskodás, széthúzást okoz. Detre indítja meg a versengést, amelynek eredménye a hun birodalom széthullása. Etele (vagyis más néven Attila) katonai tervei féltékennyé teszik. A két testvér között drámai küzdelem folyik, amely az Isten kardjának megtalálása és elrablása robbanásig feszíti a helyzetet, és Etele testvérgyilkos lesz.
Etele szimbolikus hős, egyéni tragédiájában népe tragédiája fejeződik ki. A nép eltörpül a két testvér vitájában, érdekeit senki sem képviseli, a viszály áldozata. A Buda halála az egyén elbukásának és ezzel pusztulásának a bemutatása. A mű nyelve népies. (Összevetve az antik eposzokkal, itt nincsenek eposzi kellékek – kivéve az Isten kardját. A jellemeken keresztül mutatja be a cselekményt.
*
ÖREGKORI VERSEI (ŐSZIKÉK)
Csapások érik. 1865-ben meghal Juliska lánya. Az osztrákokkal való kiegyezés (1867) is bénítólag hat rá. Megkapja a Szent István-rendet. Nem örül neki: „Nem vetettem, miért arattam?” Az Akadémián önkéntes foglya, hivatali munkával bástyázza körül magát. Tíz évig hallgat, nem ír. Gyulai Páltól kapott Kapcsos könyvbe kezdte írni újból a verseit, az Őszikéket. A Margitszigeten lakik, itt írja az Őszikéket a Sziget fái alatt, csak saját magának, nem akarja kiadatni.
(Mikszáth mondta róla: A törpék közt az utolsó nagy ember volt. Nincs már hova nézni meglátni az emberi méltóságot.)
Öregkori verseiben kialakított egy nála minden előzmény nélküli hangulatlírát.
A tölgyek alatt
… A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg...
A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen bár,
Tölgy lenne a fejfám!
(1877. aug. 5.)
Ebből az időből való az Epilógus c. verse, melyben számot vet életével, nem törődik a gazdagsággal, de mégsem nem azt kapta, amit az élettől várt: „egy kis független nyugalmat, ahol a dal megfoganhat” (egy kis kertes házat). Alapgondolata: halálvárás, öregségbe való belenyugvás.
Epilógus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe'!...
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. júl. 6.)
*
A címével ellentétben egyáltalán nem kozmopolita a
Kozmopolita költészet c. verse
Kozmopolita költészet
Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.
Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.
Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen
Albion is kéne még?...
Légy, ha birsz, te "világ-költő!"
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.
S hol vevéd gyász tévedésed.
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.
És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?
Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!
1877. augusztus 8.
*
ÖREGKORI BALLADÁI
E versek alaphangja tragikusabb, mint a korai balladáké. Ezeket is a Kapcsos könyvbe írta.
Hídavatás, Tengeri hántás, Vörös rébék, Tetemre hívás.
Hídavatás
A cselekmény alapja az a babona, hogy az új híd avatására éjfélkor kísértetsereg jelenik meg, azoknak a szellemei, akik vízbe ölték magukat, s megismétlik a halálugrást. A Margit hidat 1876. április 30-án avatták fel. Ebből az alkalomból írta Arany a költeményt.
Tengeri hántás
Tuba Ferkó és Dalos Eszti szerelmi történetének tragikus története. Az anyává lett árvalány szégyenébe belepusztul. Tuba Ferkó a lelkiismeret-furdalásban megzavarodik, s holdkórosan lezuhan a toronyból. Párhuzamos szerkesztésű: az egyik szál a tengerihántás (kukoricafosztás) népi jelente, a másik szál a szerelmi történet. A mesélő időnként visszarántja hallgatóságát a jelenbe.
Vörös rébék c. balladában is a hűtlen szerető bűnhődését mutatja meg Arany János. (rébék = varjú)
Tetemre hívás
Szeretőjétől kapott tőrrel ölte meg magát Bárczi Benő. A lány a lelkiismeret-furdalásába beleőrül.
„A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
"Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!" (…)
Odakinn
lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
(1877. okt. 27.)
Egyik legszebb verse, az Emlények, amit Petőfi halála miatti fájdalmában írt.
Emlények
|
I Ki nékem álmaimban Oh! mert hiába költ már Igen, a hír halálod Majd elragadja tőlem Hány bús alakban látom II Behantozatlan áll S hazám leányi közt |
|
III. |
|
De nyugszik immár csendes rög alatt, Mely annyit érze, hamvad a kebel, A lázas álom, a szent hevülés, Mely a jelenre hág, azon tipor De jól van így. Ő nem közénk való - A könny nem éget már, csupán ragyog; Gyakran, ha az ég behunyta már szemét, Szobámba leng az a nyilt ablakon, Hallom suhogni könnyü lépteit S döbbenve ismerek fel rajzomon "Övé! kiáltom, itt, ez itt övé: És áldom azt a láthatatlan kezet... (1855 jún.) |
Vegyük le a polcról a kötetét!
Műfordításai: A teljes Arisztophanes és 3 Shakespeare-dráma: János király, Szentivánéji álom, Hamlet. Shakespeare drámáit 30 ezer szóval írta meg, amit Arany 60 ezer szóval fordított le. Ez nemcsak az ő zsenialitását mutatja, hanem a magyar nyelv nagyszerűségét, kifejezési lehetőségeit is.
Családi kör
Este van,
este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron
fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll
az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó
lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb
fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a
kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda
pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik
azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki
zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a
gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
De mikor
aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.
Elbeszéli
vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az
gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van,
este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
*
Ajánlom olvasásra:Arany János rövid magyar irodalomtörténete :
https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.erdelyiszalon.hu%2Fproduct-page%2Farany-j%C3%A1nos-jegyzetei-1859-1%3Ffbclid%3DIwAR2hwE1uWKRNbcnTnrMRIN8z0hkWltJwJz4ElpfzkdolNRDqyjgBRcmEtic&h=AT3SRQVsnzkgkfU-T2HSifa1JpXBH0eDV__LrZ-beiF5fwWasxkkYyaycCvj1BT663GPweZHyGvFiZIJP3uQx8_Cgo3wPo8sm3FcZVzPrIBkRKU2JhrG-jPfrIeTESW8bcuBXw
*
Arany kézírása:
Arany János kézírásának elemzése
Híres magyarok kézírása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése