Ady Endre - hosszabb

Ady Endre

(Érmindszent, 1877. november 22. – 

Budapest, Terézváros, 1919. január 27. )

(A szimbolizmus költője)

 (Költészetéről lejjebb.) Élete: A Szilágy megyei Érmindszenten született. Szülei elszegényedett birtokos nemesek voltak. Gimnáziumát Zilahon végezte. (Üzenet egykori iskolámba) Debrecenben jogot hallgatott. Nemsokára azonban abbahagyta jogi tanulmányait és újságíró lett. Ekkor jelent meg első verseskötete Versek címmel (1899). Debrecent a „marandóság városát” nem szerette, ezért örült, amikor Nagyváradra került újságírónak. Nagyvárad erősen iparosodó, modern polgárváros volt. Itt a Nagyváradi Naplónak dolgozott. Érdeklődése rendkívül sokirányú volt. A politikai, társadalmi és kulturális élet csaknem minden jelentős eseménye gyors, szenvedélyes visszhangot váltott ki belőle. Nagyváradon jelent meg második verseskötete Még egyszer címmel. Ebben a kötetben már itt-ott feltűnnek költészetének jellemző vonásai. (Szintén Nagyváradon jelent meg a Holnap című antológia, az ebben megjelent versek miatt már ekkor támadás indult Ady ellen. Költészetét a kritika magyartalannak, érthetetlennek, erkölcstelennek kiáltotta ki. Ellenük írta: Én nem vagyok magyar? című költeményét.)

Nagyváradon ismerkedett meg élete első komoly szerelmével, Léda asszonnyal. Léda Párizsban élt, rokonai meglátogatására érkezett Nagyváradra. Ez a szerelem nagy élmény volt Ady számára, fordulatot hozott életébe, s nagy része volt abban, hogy Párizsba utazott. Ady 1904-ben érkezett először Párizsba. Szerette Párizst, amely Magyarország szellemi sötétségével szemben a fény, a kultúrát jelentette számára. Itt ismerkedett meg Léda segítségével a francia szimbolista költészettel.

(Francia szimbolisták: Charles Baudelaire – lásd. Kapcsolatok c. versét –, Paul Verlaine, Arthur Rimbaud – kiejtve: Bodler, Verlan, Rembo) (Szimbolizmus: a realizmussal szembeforduló művészeti irányzat a XIX. század második felében. A latin symbolum: összeilleszteni szóból ered, és míg az allegória lényege, hogy mást mond, mint amit gondol, tehát kettős jelentése van, addig a szimbólumnál az, amit a költő leír, egy általa elgondolt másik jelenséget jelent, azt szimbolizálja. Tehát a kép és a jelentéstartalom közötti kapcsolat önkényes, csak hangulati összefüggés van köztük. Például Adynál az ugar szó a magyar elmaradottságot. A magyar Ugaron – a szimbólumokat nagybetűvel írta: Ugar –, A Hortobágy poétája)   (Ebben a korban a festészetben az impresszionizmus jelent meg, a képzőművészetben a szecesszió, az irodalomban a szimbolizmus.)

Amikor Párizsból hazatért, a Budapesti Napló című lap újságírója lett. 1906-ban jelent meg Új versek című kötete, az első igazi Ady-kötet. A következő években megjelent kötetei: Vér és arany, Az Illés szekerén, Szeretném, ha szeretnének, A magunk szerelme. Munkatársa lett az újonnan indult Nyugat c. folyóiratnak.

(Nyugat: 1908 és 1941 között működött, Ignotus Hugo alapította, főszerkesztői voltak: fia, Ignotus Pál, szerkesztője: Osvát Ernő, a második nemzedéké: Babits Mihály és Móricz Zsigmond, a harmadik nemzedéké: Babits Mihály. A folyóirat Babits halálával megszűnt.)

1915-ben írta az őt ért támadásokra az: Ifjú szívekben élek c. versét. 1912-ben Lédával megszakad a kapcsolata. Nem sokkal Lédával való szakítás után Ady megismerkedett későbbi feleségével, Boncza Bertával (Csinszka – a csacsi, csacsinszka szavakból Ady alkotta), egy erdélyi földbirtokos lányával. A nő kezdeményezte a megismerkedést Adyval, verseit olvasván. Számos szép verse született ebből a kései szerelemből, bár akkor a költő már nagybeteg volt (szifilisz). 1918-ban jelent meg utolsó verseskötete A halottak élén címmel. A proletárforradalom (Tanácsköztársaság) évében, 1919. január 27-én meghalt.

K Ö L T É S Z E T E

I. korszaka: 1905-1908-ig terjed (Ugvar-motívum)

1906-ban jelent meg az első igazi Ady-kötet Új versek címmel. Az ugar az ország elmaradottságát szimbolizálta, melynek felismerését párizsi élményei erősítették meg benne. A magyar Ugaron c. versnek különösen az utolsó versszak hármas felsorolása kelt erős érzelmi hatást.

A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

A Tisza-parton című verse lírai önportré. Egzotikus virághoz hasonlítja magát. Belső gazdagságát egy harangvirághoz, ez a ritka, kényes növény a magyar ugarba került bele, így sorsa az „álom-bakók” miatt a lenyakazott álmok sorsára jut.

A Tisza-parton

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?

(Ady szimbólumai ezekben a versekben még világosak, könnyen megfejthetők, érthetők, nagyrészt a nép képzeletvilágából valók, mint pl. a magyar ugar.)

II. korszaka: 1908-1914-ig terjed, a forradalom költője (parasztsághoz, munkássághoz írt versek) (Úgy látta, hogy egy polgári demokratikus átalakulást nem lehet megvalósítani a parasztkérdés megoldása nélkül, a parasztságot is földhöz kell juttatni.)

A grófi szérűn című versében azt írja, hogy szerinte a paraszti nyomor legfőbb oka az úri nagybirtok, a parasztok földnélkülisége. A vers a „koldus, rossz álmú zsellér” és a mulató gróf lázító ellentétére épül. Az utolsó sorokban Ady demokratikus hitvallásának ad hangot: nem a gróf a föld igazi gazdája, hanem a dolgozó paraszt, őket illetné meg az úri birtok. (Amikor leégett a szérűben tárolt, cséplésre váró gabona, a paraszt sírt, pedig nem is az övéké volt a termés.)

(Petőfi óta nem volt olyan költő, aki ilyen erővel emelt volna szót a szegényparasztság mellett. Még kér a nép, most adjatok neki! / Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, / Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? / Nem hallottátok Dózsa György hirét? / Izzó vastrónon őt elégetétek, / De szellemét a tűz nem égeté meg, / Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok: / Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Petőfi: Még kér a nép, 1847.)

A grófi szérűn

„… S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.

Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász.”

Egy másik versében, amely szintén a forradalmi versek közé sorolható, Dózsa György emlékét idézi, akit a magyar történelem egyik legnagyobb hősének tekintett. A Dózsa György unokája című versében középkori képet idéz az olvasó elé: a feudális urak ellen vonuló kaszás parasztok hadát. A Nyár szimbólum a társadalmi helyzet forradalmiságát érzékelteti. A „sok rossz fehér ököl”-ben a fehér az elpuhultság jelképe, az ököl pedig az erőszaké. – Hasonlít Dózsához abban, hogy Ady is kisnemes volt, aki azonosította magát a néppel.

Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?

A feudális maradványok elleni forradalmat hirdet Fölszállott a páva c. versében. „Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”  A munkásosztályban pedig a holnap győzteseit ünnepli: Csák Máté földjén c. versében. „Vagytok a ma, vagytok a holnap”, és szerinte: „Éhe a Szónak, - éhe a Szépnek hajt titeket.” De mégsem tud igazán egybeolvadni a munkássággal: „Én külön utálok, s nem enyhülök.”

(Ellentétben Babitscsal, aki szerint a barbárság jön el, ha a munkásosztály kerül hatalomra: „Jöjjön a barbárság! jöjjön legalább az igazság.”— Babits: Május 23-án Rákospalotán)

Az I. világháború előtti időkben a Magyar jakobinus dala c. versében Ady ki merte mondani, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Ebben a magyarság alapproblémájával, a nemzetiségi kérdéssel foglalkozik. „… Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad. // Hiszen gyalázatunk, keservünk / Már ezer év óta rokon. / Mért nem találkozunk süvöltve / Az eszme-barrikádokon? // Dunának, Oltnak egy a hangja, …”)

(Magyar jakobinusok = Martinovicsék voltak: Martinovics-per. Martinovics Ignác vezetésével a francia forradalom (1789) hatására nálunk is titkos ellenállás szerveződött I. Ferenc király abszolutista törekvéseivel szemben. Hét vezetőjét Budán kivégezték, 1795-ben.)

(Ide tartozó Ady-versek még, többek között: A tűz csiholója, Rohanunk a forradalomba)

III. korszaka (1914–1919) az I. világháború idején

Szerinte a nép a forradalom lázában égett, és helyette a háborút kapta. Lásd: Üdvözlet a győzőnek című versét: „Baljóslatú, bús nép a magyar / Forradalomban élt, s ránk hozták / Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / Sírjukban is megátkozott gazok….”

Az Emlékezés egy nyár-éjszakára c. költeményében iszonyattal emlékezik a háború kitörésének éjszakájára. A vers elején megrázó erejű képsorokkal ábrázolja az élet egyensúlyának, harmóniájának megbomlását, a világban minden a visszájára fordult, akkor „csörtettek bátran a senkik, és meglapult az igaz ember”. Az utolsó részben saját magáról ír, azt remélte, meghal, nem kell végigélnie a háborút.

Emlékezés egy nyár-éjszakára

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt,
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyúság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

A Krónikás ének 1918-ból c. versében a török krónikás énekek hangján fejezi ki az világháború negyedik évének döbbenetes hangulatát. (Régies pl. történülnek) A vers befejezése keserű vád azon emberek ellen, akik még mindig nem csömörültek meg a háborútól. 

Krónikás ének 1918-ból (részlet)

„… Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyként keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

… Szegény emberek ölnek és csak ölnek
S láz-álmaikban boldogan békűlnek
S reggelre kelvén megint megdühűlnek,
Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.

Halál-mezőkön bitófák épűlnek,
Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,
Unják a hullát, el- s vissza-röpűlnek,
De az emberek meg nem csömörűlnek.”

(Lásd még: A mesebeli János, Ember az embertelenségben, Elégedetlen ifjú panasza, Intés az őrzőkhöz c. verseket.)

Intés az őrzőkhöz (részlet)

„… Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”

A D Y    H A Z A S Z E R E T E T E

Adyt több ok miatt vádolták hazafiatlansággal. Egyrészt azért, mert ostorozta Mo. elmaradottságát, Párizsból való hazatérte után döbben rá arra, hogy „Minden, minden ideálunk másutt megunt ócskaság”. Okát a feudális maradványokban látta. (A grófi szérűn, A magyar Ugaron, A Tisza-parton) Másrészt azért vádolták hazafiatlansággal, mert a világháború ellen szólt. (Magyar jakobinus dala)

Ide tartozik még a Nekünk Mohács kell című verse, mert szerinte olyan nemzet vagyunk, amely csak akkor képes nagy erőfeszítésekre, ha a történelem rákényszeríti.

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

 

Az ellene indult támadásokra írta Az én magyarságom, és A föl-földobott kő című verseit:

Az én magyarságom

Az én magyarságom
Mindennél keserűbb,
Mindennél igazabb.

Az én magyarságom
Véres és fekete,
Véres és szomorú.

Az én magyarságom
Büszke felleg-orom,
Büszke, nagy sirató.

Az én magyarságom:
Nincs ilyen átkozott,
Nincs ilyen igazi.

 

A föl-földobott kő

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

 

A D Y    ÉS    A   PÉNZ

Ady jellemének legtámadhatóbb oldala, hogy szerette a luxus életformát. A pénz még baráti kapcsolatait is megmérgezte; Hatvany Lajoshoz is mecénási kapcsolat fűzte. Az élet csúcsaira való feljutás munkál pénzverseiben. Így hitelesnek tűnnek gyónó felfakadásai.

Harc a Nagyúrral c. versében megjelenő „disznófejű Nagyúr” a kapitalizmus harácsolóinak szimbóluma. A költő szimbolikusan felnagyítva ábrázolja a pénz meghódításáért folyó küzdelmet. A nagyúr érzéketlen az egyszerű ember könyörgésével szemben, kettejük harca időtlenné tágul. Tehetségét is felkínálja a nagyúrnak, de ezt sem fogadta el: „Agyamba nézett és nevetett”.

Harc a nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
»Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
»Add az aranyod, aranyod.«

»Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.«

»A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.«

»Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.«

»Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

***

A D Y    ISTENES    VERSEI

Ady istenkeresése állandó küzdelem hit és nem hit között. Ahogy a költő bajai súlyosbodtak, úgy lesz egyre inkább segítője Isten. A sokféle Isten-arcból egy magasabb rendű szellemi-erkölcsi világrend képe rajzolódik ki, melybe a megfáradt, magányos költőnek jólesik belekapaszkodnia, fejet hajtani előtte, majd lázadni ellene, megtagadni, majd újból megtérni hozzá. 

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szűzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

 

Istenhez hanyatló árnyék

„Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem és ide s tova hányattatom, mint a sáska.”                                                           Zsoltárok könyve 109.

Akaratomból is kihullassz
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.

Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.

Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem.
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.

 

Álmom: az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

 

Volt egy Jézus

Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.

Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.

Az emberek úgy elrosszultak
(Hiszen nem voltak soha jók):
Most Krisztus-hitünket csúfolók.

Pedig ma is élhet. Föltámadt,
Ki Krisztus és nagyon nagy úr,
De él másképpen és igazul.

Járj köztünk, drága Isten-Ember,
Tavasz van, nőnek a gazok
S kevesek az igaz igazok.

Úgy látlak, ahogy kigondoltak:
Egy kicsit véres a szived,
De én-szivem egészen tied.

 

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

***

 

A D Y     HALÁLVERSEI

Párizsban, egy fényes élet vonzásában egyre nyomasztóbbá válik halálhangulata. Alattomos betegsége miatt nem póz nála a halálvárás. Egyik legszebb halálverse a Párizsban járt az Ősz című, bár amikor ezt a versét írta, először járt Párizsban. (Ősz = elmúlás) Ebben a természet nyári elmúlását az ember mulandóságával rokonítja. Szuggesztíven érzékeltet egy hangulatot. Az impresszionista költészetre jellemző festői hatások is színezik a verset.

Részletesen lásd az impresszionizmust a különböző művészeti ágakban:

https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwiLgMSW3ffWAhUsKMAKHQtWCL4QFgg5MAM&url=https%3A%2F%2Fhu.wikipedia.org%2Fwiki%2FImpresszionizmus&usg=AOvVaw1xIxROYCyDK2sMgYJibMWR
 

Az elmúlásról szól a

Párizsban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 

A D Y     INDIVIDUALIZMUSA 

(Individualizmus jelentése: egy erkölcsi rendszer, egy politikai, társadalmi szemléletmód, gondolkodásmód, melyben az egyén áll a középpontban, a saját magárahagyatottságával és szabadságával.)

Ezzel kapcsolatban meg kell említeni Nietzsche (Nícse) „übermensch-elméletét” (übermensch = felsőbbrendű ember). Nietzsche (1844–1900, német filozófus és esztéta)  elmélete igen széles körben terjedt el, sok költő, író foglalkozott vele. Többen magukra nézve érvényesnek tartották, melynek alapja az, hogy különbséget tesz egyszerű ember és zseni között. A zseni N. szerint iszonyú távolságban él a többi embertől magányosan, mások hozzá nem érnek fel.

Az Illés szekerén c. versében a tömeg fölé emelkedett egyéniség kultuszát hirdeti meg. (A Biblia szerint Illés prófétát tüzes szekér ragadta el, és vitte föl az égbe.)

Az Illés szekerén

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.
Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.
Ég s Föld között bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.
Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

A Szeretném, ha szeretnének című verse szintén a nietzsche-i magányról szól. De Ady ezt a magányt, önmaga fensőbbségének ridegségét megelégelte. „Jajj, nem tudok így maradni” – a szeretethez fordul segítségért.

Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Az Értől az Oceánig

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Oceánig hordják a habját.

S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség,
Akarom, mert világ csodája:
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.

 

A D Y    ARS  POETIKÁJA 

(Tágabb értelemben ars poetikának nevezünk minden olyan művet, amelyben az író művészi hitvallását, a költészet feladatára vonatkozó nézeteit fejezi ki. Szűkebb értelemben a költői művészet szabályainak összefoglalása. L. Arany J.: Vojtina ars poetikája.)

Két korai ars poetika-verse (az új versek): A Góg és Magóg, az Új vizeken járok. A Góg és Magóg költői céljainak határozott megfogalmazását tartalmazza. (Góg és Magóg a Bibliában istenellenes, Izraelt próbára tevő pogányság jelképe, hatalmukat Isten el fogja pusztítani; Anonymus a magyarok őseivel azonosította őket.) Tehát Ady Góg és Magóg fia, aki kívülről döngeti a kaput, hogy bebocsássák, és új eszméket terjeszthessen. Mert szerinte népe az ércfalakkal körülzárt, pusztulásra ítélt, az élettől elrekesztett keleti magyarsággal azonos. Ezért kíván nyugatról betörni az új idők új dalaival

(Góg és Magóg népét áthághatatlan ércfallal zárták el a világtól ellenségeik; Verecke hágóján jöttek át a honfoglaló magyarok; Vazul: Taksony vezér unokája, akinek a fiai igényt tarthattak a trónra Szent István fiának, Imre hercegnek a halála után. István felesége, Gizella királyné azonban Gézának a leányági rokonságából való Orseolo Pétert szerette volna a trónon látni, akit Vazul nem ismert el, ő tartott igényt a trónra, ezért Gizella elérte, hogy István Vazul szeme világát kiolttatta, fülébe ólmot öntetett, gyerekeit szétkergette. Három fia közül Andrásból és Bélából mégis király lett;  Pusztaszer az első magyar országgyűlés helyszíne.)

Góg és Magóg fia vagyok én…

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Új vizeken járok c. verse szervesen kapcsolódik az előzőhöz. Elutasítja magától a megszokott régit, a Holnap hőse kíván lenni. 

Új vizeken járok (részlet)

„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
Röhögjenek a részeg evezősre.
Röpülj, hajóm,
Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

… Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.”

(Báró) Hatvany Lajos (író, kritikus, az utolsó mecénásnak mondják, 1908-ban Fenyő Miksával és Ignotussal megalapították a Nyugat c. folyóiratot) arra intette Adyt, hogy mérsékelje a napi politikai tendenciát, törekvéseket a versben, és inkább a formai tökéletességre törekedjen.  Ady válaszként a Hunn, új legenda c. versét jelentette meg a Nyugat folyóiratban. Ebben büszke öntudattal tekint végig költői pályáján, aki más költőt nem ismer el. És elutasítja az öncélú (l’ art pour l’ lart) költészetet. 

Hunn, új legenda (részlet)

Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával azért, mert szeret, bánt és félt.

Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.

… Ha ki király, Sorsának a királya,
Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.

Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.

… A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.

Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.

A D Y     SZERELMI    KÖLTÉSZETE


Léda-versek 


Ady1903-ban ismerte meg Diósy Ödönné Brüll Adélt, verseinek Léda asszonyát (Adél – Léda), akihez csaknem tízéves szenvedélyes szerelem fűzte. A Léda-szerelem segített költői nyelvét megoldani, segített Adynak magára találnia.  Páratlan lelki energiákat szabadított fel benne ez az érzelem. Léda intelligenciájára vall, hogy Párizsban francia költőkre hívta fel Ady figyelmét, s a versek fordításában is segített neki. Azonban nem volt teljesen felhőtlen még a boldognak nevezett években sem szerelmük, mert mindketten erős akaratú, büszke, szenvedélyes emberek voltak. Így sem egymással, sem egymás nélkül nem tudtak élni. Léda a hajón c. versben jól látszik ez. A hajó érkezése előtt várja Lédát, amikor megérkezett, már jobban szeretné, ha nem lenne ott. 

Léda a hajón

Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szőnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.

Már a legelső Léda-versek is egy vergődő, meddő szerelem megnyilatkozásai. Ady „két, egymást tépő héja-madár” halált hozó nászához hasonlítja szerelmüket Héja nász az avaron c. versében. „Útra kelünk, Megyünk az Őszbe, / Vijjogva, sírva, kergetőzve, / Két lankadt szárnyú héja madár…” A Lédával a bálban c. versnek rögtön a kezdete kifejezi a rettenetet, s a torlódó jelzők ezt csak fokozzák. A halál  ekkor kezdi befelhőzni Ady szerelmi költészetét. Ady olykor halottnak képzeli magát, s ezt olyan meggyőző, babonás erővel tudja közölni, hogy megdöbbenünk valószínűségében. Meggyőző, mert ő maga hisz benne. S az is fokozza az érzelmeket az olvasóban, mert ketten jelennek meg ilyen létmódozatban. 

Lédával a bálban

Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

 

(A XIX. századra a harmonikus szerelem megéneklése a jellemző. Vajda Jánossal ez véget ér, eltűnik az idill a szerelmi versekből. Ady ilyen szempontból magához közelállónak érzi Vajdát, lásd: Találkozás Gina költőjével c. versét. Montblanc embernek nevezi Vajdát. Olvasd el ehhez: Vajda János: Húsz év múlva c. versét.

Vajda János: Húsz év múlva

Gina emlékkönyvébe

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...   )

 

Léda már nem tölti be szívét teljesen. A Hiába hideg a Hold ennek a hűlő, távolodó, a régi emlékekben erősítést kereső szerelemnek a verse. „Hiába hideg a Hold. Egyszer / A mi óránk forrón ütött / S szent láz verte az éjszakát, / Melybe két szép, nyomorult embert / Terelt be a véletlen Idő…”

Felkavaró versekkel búcsúzik Lédától, akitől egyre távolodik:  Szívedet Isten segítse, Eldönti a Sors, Áldásadás a vonaton. Az Elbocsátó, szép üzenet pedig kegyetlen hangon tépi szét szerelmüket, de a vers lefojtott indulata azt bizonyítja, hogy nagy szenvedély volt az, amellyel leszámol a versben a költő. Igaz benne: „általam vagy, mert meg én láttalak”. A sértett férfinak alpári módon megfogalmazott, sértő szakítása.

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

Ady és Léda 

 

CSINSZKA-VERSEK – a menedék (A nevet Ady alkotta a csacsi-csacsinszka szójátékból.)

Az 1910-es évek elején egy svájci leányintézetben tanult Boncza Berta, Boncza Miklós, Tisza Kálmán(?)-barát országgyűlési képviselő lánya. Itt került a kezébe a Vér és arany című kötet. Leveleivel ettől kezdve kereste fel a költőt. A levéli ismeretségből egyre sürgetőbb meghívások csaptak ki, míg aztán Ady 1914 tavaszán ellátogatott Csucsára, a Boncza család kastélyába. A látogatásból leánykérés lett. Végül is 1915 tavaszán esküdtek meg, addig tartott a küzdelem a konokul ellenkező apával.

Adyt ekkor nemcsak irodalmi fórumokon támadták (pl. Rákosi Jenő, konzervatív újságíró), hanem szinte az életére törtek: katonai felmentését szándékosan késleltették, névtelen levelekkel fenyegették, csendőrökkel zaklatták. Valósággal vergődött Ady az I. világháborús hétköznapokban. Életerői is fogyatkozni kezdtek. Nem volt egyszerű ügy ez a házasság, hiszen Csinszka 17 évvel volt fiatalabb Adynál, és még „parádézni” szeretett volna e sír felé hajló élet mellett. Disszonáns kapcsolat volt. A Csinszkához írt versekből minden elénk tárul. Őszinte vallomások ezek feleségéhez.

A Nézz, Drágám, kincseimre c. versének alapgondolata a hála, a menekülés motívuma. Felajánlja feleségének „kincseit”, kifosztott életét. A „nincseit” nevezi kincseknek, mert szerinte csak a nincstelen élet hozhat csak kincseket, becsületes életet.

Nézz, Drágám, kincseimre

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gúnyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.

Az Őrizem a szemed (meg is zenésítették) c. verse a tiszta érzések szépségét fejezi ki. A világháború borzalmai elől a hitvesi szerelemhez, felesége oltalmazó gondoskodásához menekül a költő. Támaszkeresése egyéni elesettségéből is fakad: a közelgő öregség, a halálfélelem érzése is ránehezedik. Alapérzése a hála.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Ady és Csinszka

*

Ady búcsúja az élettől: Illés szekerén c. versében. (Illés próféta földi élete végének utolsó eleme: miközben Elizeussal a haláláról beszélgetett, Elizeus látott egy tüzes lovak által vont tüzes szekeret, majd Illést elragadta a forgószél.) 

Az Illés szekerén

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

*

Ady költői kifejezésmódjának legfőbb jellemző vonása, hogy gyakran használ szimbólumot, jelképet. (Szimbolisták szerint a valóságot értelemmel nem lehet ábrázolni, csak megéreztetni, sugallni.) A korabeli Magyarország helyett „magyar Ugar”-ról, „téli Mo”-ról beszél. A forradalom helyett „Aratás”-t mond, a háború helyett „Rém”-et. A tőkét „disznófejű Nagyúr”-nak, önmagát pedig „Dózsa György unokájá”-nak mondja. A szimbólum közeli rokonságban van az allegóriával, ami azonban közismertebb kép, a szimbólum egyénibb. Ady szimbolizmusát a magyar társadalmi fejlődés sajátossága határozza meg. Költészete ellentmondásos történelmi helyzetben bontakozott ki. Nem azonosult a szocialista munkássággal, nem tudta maradéktalanul feloldani a kor ellentmondásait. Bizonytalanság lett úrrá rajta, hit és hitetlenség változott benne. A maga belső bizonytalanságát kivetítette a külső világra is. Az ellentmondások között hányódó költő gyakran úgy érezte, hogy semmi sem világos számára, semmi sem áttekinthető. Ezért nyúlt a jelképek sejtető eszközeihez. Úgy gondolhatta, a költő feladata éppen az, hogy a valóság látható tényei mögötti igazi értelmet megsejtesse. –  Szerkesztésmódjának egyik jellemző vonása, hogy az uralkodó gondolatot rögtön a vers elején megszólaltatta. Ady érzelmeinek szenvedélyessége, nyugtalansága költeményei újszerű ritmusában tűnik szembe legjobban. Verseinek egyik legjellemzőbb ismertetője az időmértékes és a hangsúlyos verselés sajátos keveredése. – Gazdagon használja a stílusélénkítő nyelvi eszközöket, a fokozást, az ellentétet, a szókihagyást, az inverziót (a szavak sorrendjének felcserélése). – Bőven akadnak Ady szókincsében újonnan képzett szavak. Újításai elválaszthatatlanul összefüggenek új mondanivalójával. Formakeresése sosem volt öncélú, mindig az eszmei tartalom szabta meg.

 

Adalék Adyhoz: Ady és a szabadkőművesség: 

https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=15&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjd8Pfs7uvbAhVOSZoKHb8XB9AQFghtMA4&url=http%3A%2F%2Fdemokrata.hu%2Fhir%2Fbelfold%2Fkipanyvazott-kolto&usg=AOvVaw3T8T1iw_7Q-YOQG3vbopMv