Balassi Bálint

 

Balassi Bálint

(Zólyom, 1554. október 20. – 

Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.)

(A reneszánsz irodalom költője)

Balassi Bálint (eredetileg Balassa) a magyar irodalom első klasszikusa.

Janus Pannonius még latinul írta verseit, Balassi Bálint volt az első, aki magyar nyelven alkotott. Ízig-vérig reneszánsz ember, az európai lírától való lemaradásunkat nemcsak behozza, hanem előre is lendíti.

Zólyomban született, 1554. október 20-án. Apja Zólyom várának főkapitánya volt. Nevelője Bornemisza Péter, ő fedezte fel benne a költői hajlamot. 1575-ben a törökök elfoglalták a Balassák Nógrád vármegyei várait, Kékkőt és Divényt és a hozzájuk tartozó birtokokat. Apja meghal, s lakóhelyül csupán egy zálogbirtok, Liptóújvár uradalma maradt meg számára.

1578-ban találkozott Losonczy Annával, beleszeret, Anna azonban ekkor egy egri várkapitány felesége volt. Balassi egész verssorozatot írt hozzá. Hogy az asszony közelében lehessen, egri szolgálatra jelentkezett, ám Anna követte férjét Horvátországba. Anna távollétében féktelen, kicsapongásoktól sem mentes életet élt. Több sikeres portyán és rajtaütésen vett részt. Életét ekkor perek, bírósági eljárások kísérték. Közismertek a vagyonából őt kiforgató gyámja, unokabátyja ellen folytatott birtokperei. Majd 1584-ben elvette unokahúgát, később megszületett fia, János. Házasságukat vérfertőzés vádja miatt érvénytelennek nyilvánították. Súlyos betegségtől és bűntudattól gyötörve megírta végrendeletét, és reformátusból áttért a katolikus hitre. Az Eger közeli Szarvaskő várában húzta meg magát.

Ügyei azonban kedvező fordulatot vettek, s ezen felbátorodva elhatározta, hogy feleségül veszi az időközben megözvegyült Losonczy Annát. Újult erővel látott a versírásnak. Verseiben Anna nem e világi asszony többé, hanem a fiktív Júlia névvel felruházva istenasszonnyá magasztosul.

„Hogy Júliára talála, így köszöne néki”

 „(…) Én drágalátos palotám,
Jóillatú piros rózsám,
Gyönyerő szép kis violám,
Élj sokáig, szép Júliám! (…)
Júliámra hogy találék,
Örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.”

Anna azonban nem hozzá, hanem Forgách Zsigmondhoz, Magyarország későbbi nádorához ment férjhez.

Balassi 1589 őszén elhagyta az országot. Az volt a terve, hogy részt vesz a lengyelek törökök elleni hadjáratában. A lengyelek azonban, a hadi készültség ellenére, békét kötöttek a szultánnal.

Híres verse, „A végek dicsérete – egy katonaének” a katonai élet méltatása.

„Vitézek! Mi lehet ez széles föld felett

szebb dolog az végeknél?
Holott¹ kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mezõ jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél. (…)”

Lengyelországban végre viszonzott szerelemmel találkozik, Wesselényi Ferencné Szárkándy Annával, legalábbis a mostani kutatások őt sejtik a Célia-versek mögött. Céliának nevezte szerelmét. 10 verset írt hozzá. Úgy mondják, legtovább Júliát, leginkább Céliát szerette.

Célia versek, 3.

„Kegyelmes Szerelem, ki ily jól tél velem, áldott legyen te neved!
Veszendő voltomban hogy segélél mostan, hála legyen teneked!...”

 

1591-ben felkereste a poroszoszági jezsuita kollégiumot. Ekkortájt írta istenes verseinek nagy részét.

„Adj már csendességet…”

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr! (…)
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!”
  

Amikor hazatért Magyarországra, lakóhelye, Liptóújvár megtartásáért kellett hadakoznia. 1593–94. között újra katonáskodott a török ellen. Esztergom várának védelmekor olyan találatot kapott mindkét lába, hogy a seborvos csak amputálással tudta volna megmenteni az életét. Ezt azonban nem fogadta el, mondván, hogy éljen egy vitéz lábak nélkül. 1594. május 30-án hunyt el nagy kínok között az Esztergom-szentkirályi katonai táborban. A magas-tátrai Kriván havasa alatti Hibbe község templomában temették el, anyja, apja és öccse mellett nyugszik.


A budapesti Kodály köröndön álló szobra Pátzay Pál alkotása.