Czuczor Gergely

 

Czuczor Gergely

(Andód, 1800. december 17. – Pest, Belváros, 
1866. szeptember 9.) 

Czuczor Gergely költő, nyelvtudós, bencés szerzetes, Petőfi és Arany költészetének előfutára, kit Vörösmarty az elődjének tekintett. Eredeti keresztneve István volt, a rendi nevén lett Gergely. (Jedlik Ányos fizikus – egyebek közt a dinamó, a szódavíz és az elektromotor, vagyis „villámdelejes forgony” feltalálójának – az unokatestvére, aki szintén bencés szerzetes volt.) A felvidéki Nyitra vármegyében, Andódon született, 1800. december 17-én.

Fő műve A magyar nyelv szótára, melyet „Czuczor–Fogarasi” néven emlegetnek, mivel Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be a művet.

A hazafias nemzeti eposz és ballada megteremtője és magas színvonalú művelője volt.

Az 1848-as szabadságharcban való részvételéért és a forradalomra felhívó Riadó című verséért – mely népszerűségben vetekedett Petőfi Nemzeti dal c. költeményével – Windischgratz hadi törvényszéke 6 esztendei, vasban töltendő várfogságra ítélte. Igaz, Görgeyék kiszabadították, de Haynauék megint csak lecsukatták, és két évet várfogságban kellett töltenie.

Amikor kiszabadult, nagy életművének, a szótárnak szentelte minden idejét, melyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére végzett.

Meghalt 1866. szeptember 9-én, Pesten, kolerában.

Sírja a Kerepesi temetőben található.

Ítélőszék előtt

Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!

Hogy hazámat megtagadjam,
Megvetés jelét hogy adjam:
Azt se követelheti!

Főbe lőhet, nyakaztathat,
Bitófára fölakaszthat,
Most erősebb, tegye meg!

De az érzelem honában,
Keblem titkos templomában:
Én urat nem ismerek!      (1849)

Riadó 

Sikolt a harci síp, riadj, magyar riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj!
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnok faj bíborát.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valának, s azok legyünk.

Nem kell zsarnok nekünk, csatára magyarok!
Fejére vész-halál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,
Mi fekete sárga lelkébe tört verünk.

Talpunk alatt a föld, s fejünk felett az ég,
Tanú legyen, hogy áll Árpád hős népe még.
S mely e szent földre hull, minden csepp honfivér,
Kiáltson égbe a bitorra bosszúért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Tiporva szent jogunk, szent harccal óvjuk azt,
Pusztítsa fegyverünk a fekete sárga gazt.
S zsarnok torán népek vigadjanak,
A nép csak úgy szabad, ha ők elbuktanak.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Elé! elé! jertek haramia hadak,
Kiket nemzetbakók gyanánt uszítanak.
Temetkezéstekül, ti bősz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában leljetek.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Szívünk elszánt keserv, markunk vasat szorít;
Csatára milliók imája bátorít.
Oh drága véreim, vagy élet, vagy halál!
De szolganépre itt a zsarnok nem talál.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
 
Vitézek, őrhadak, fogjunk búcsú-kezet;
Iszonytató legyen s döntő ez ütközet.
Ős áldomás gyanánt eresszünk drágavért,
Végső piros cseppig hadd folyjon a honért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.