Czuczor Gergely
(Andód, 1800. december 17. – Pest,
Belváros,
1866. szeptember 9.)
Czuczor Gergely költő, nyelvtudós, bencés szerzetes, Petőfi és Arany költészetének előfutára, kit Vörösmarty az elődjének tekintett. Eredeti keresztneve István volt, a rendi nevén lett Gergely. (Jedlik Ányos fizikus – egyebek közt a dinamó, a szódavíz és az elektromotor, vagyis „villámdelejes forgony” feltalálójának – az unokatestvére , aki szintén bencés szerzetes volt.) A felvidéki Nyitra vármegyében, Andódon született, 1800. december 17-én.
Fő műve A magyar nyelv szótára, melyet „Czuczor–Fogarasi” néven emlegetnek, mivel Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be a művet.
A hazafias nemzeti eposz és ballada megteremtője és magas színvonalú művelője volt.
Az 1848-as szabadságharcban való részvételéért és a forradalomra felhívó Riadó című verséért – mely népszerűségben vetekedett Petőfi Nemzeti dal c. költeményével – Windischgratz hadi törvényszéke 6 esztendei, vasban töltendő várfogságra ítélte. Igaz, Görgeyék kiszabadították, de Haynauék megint csak lecsukatták, és két évet várfogságban kellett töltenie.
Amikor kiszabadult, nagy életművének, a szótárnak szentelte minden idejét, melyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére végzett.
Meghalt 1866. szeptember 9-én, Pesten, kolerában.
Sírja a Kerepesi temetőben található.
Ítélőszék előtt
Hogy hazámat ne szeressem,
A bitorlót meg ne vessem:
Hatalom nem teheti!
Hogy hazámat megtagadjam,
Megvetés jelét hogy adjam:
Azt se követelheti!
Főbe lőhet, nyakaztathat,
Bitófára fölakaszthat,
Most erősebb, tegye meg!
De az
érzelem honában,
Keblem titkos templomában:
Én urat nem ismerek! (1849)
Riadó
Sikolt a harci síp, riadj, magyar riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj!
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnok faj bíborát.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valának, s azok legyünk.
Nem kell zsarnok nekünk, csatára magyarok!
Fejére vész-halál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,
Mi fekete sárga lelkébe tört verünk.
Talpunk alatt a föld, s fejünk felett az ég,
Tanú legyen, hogy áll Árpád hős népe még.
S mely e szent földre hull, minden csepp honfivér,
Kiáltson égbe a bitorra bosszúért.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Tiporva szent jogunk, szent harccal óvjuk azt,
Pusztítsa fegyverünk a fekete sárga gazt.
S zsarnok torán népek vigadjanak,
A nép csak úgy szabad, ha ők elbuktanak.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Elé! elé! jertek haramia hadak,
Kiket nemzetbakók gyanánt uszítanak.
Temetkezéstekül, ti bősz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában leljetek.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Szívünk elszánt keserv, markunk vasat szorít;
Csatára milliók imája bátorít.
Oh drága véreim, vagy élet, vagy halál!
De szolganépre itt a zsarnok nem talál.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Vitézek, őrhadak, fogjunk búcsú-kezet;
Iszonytató legyen s döntő ez ütközet.
Ős áldomás gyanánt eresszünk drágavért,
Végső piros cseppig hadd folyjon a honért.
Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése