Utassy József

 

Utassy József

(Ózd, 1941. március 23. – Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.)

Utassy József, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A munkáscsaládból származó költő verseiben erős szabadságvágy és társadalomkritika jelent meg, amivel kivívta az akkori hatalom ellenállását, így egészen a 80-as évekig nem jelenhettek meg költeményei. A bölcsészkaron a Kilencek önszerveződő költőcsoportjához tartozott. 

Krisztushoz

Mintha lennél,
mintha volnál,
mintha töviskoronáddal
rám hajolnál,

mintha szúrna,
mintha fájna,
mintha vérem szétsajogna
éjszakámba,

mintha hinnék,
mintha hinnél,
mintha Isten színe elé
gyolcsban vinnél:

trónja túl zöld,
ege túl kék,
mégis mintha... mintha mégis
leborulnék.

Csak éltem!

Ma sem csináltam semmit:
csak éltem ezt a verset.
Ez okozott örömöt,
gyötrelmet, keservet.

Mert a verset nem írják:
a verset élve élik!
Ezért időtlenül a szó,
és fénylik, fénylik, fénylik.

 

Motívum

Küszöbén az estnek,

csillagfakadáskor
dalba fog az ember,

ha már fáj a sorsa:
nagyon szépen fájjon,

küszöbén az estnek,
csillagfakadáskor.

 

Szép lassan

Rombol már az idő, rohamozzák arcom a ráncok,
gesztenyebarna hajam zúzmara-vert, odavan.
Kopnak a porcok is, elmeszesednek a nyűtt csigolyák mind:
fújnak az őszi szelek, fájnak a gyöngy idegek.

Hazamegyek

Nem vár senki:
a kapuból hiányzol,
a kertből hiányzol,
a házból hiányzol,
gyászol
minden almafa,
gyászol,
reszket a ribiszkebokor
érted:
nem érintheti
kötényed,
térded,
sírvafakadnak
a szőlőtőkék,
zokog a lugas,
bár nincs eső rég,
pereg a könnye
a körtefának,
szakad a könnye
a szilvafának,
csak én állok itt,
akár az állat,
nyüszítek érted,
kikaparnálak,
de csak vakogok:
és várlak,
várlak.

Immáron ötven

Immáron ötven
esztendő szakadéka
tátong mögöttem.

De hol a palló,
az az egyszál, amin én
idáig jöttem?!

Ing-leng törötten.
Valóságos csoda, hogy
embert nem öltem!

Csak jöttem, jöttem,
ballagtam sarki fényben,
caplattam ködben,

s nem könyörögtem
soha senki fiának,
nem könyörögtem – – –

Állok itt gyöngyben.
Ajkamon csönd lakatja.
Törd fel, Szerelem, törd fel!

Egyszerű ez!

Te az időnek dolgozol,
én az időtlenségnek.
Te asztalomra bort hozol,
s én dalba írlak téged:
te az időnek dolgozol,
én az időtlenségnek.

 

Nincslesz

Sirattalak. Már nem siratlak.
Arcomat aszály pusztítja, dúlja.
Szemem kútjai kiapadtak.
Nincs több hozsánna, se halleluja.

Ezer napja már, hogy nincslesz.
Nem foghat ki rajtam a bánat!
Hatvanéves vagyok, mama!
Kérlek, mutass be a Halálnak.

 

Megöregedni

Szeretnék szépen megöregedni,
kicselezve a bamba Halált,
s hirtelen összeroskadni, mint egy
épület, amit bomba talált.