Váci Mihály

   

Váci Mihály

(Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – 

Hanoi, 1970. április 16.) 

Váci Mihály Nyíregyházán végezte a tanítóképzőt, majd tanyasi iskolában tanított. Gyenge szervezete miatt állandóan a halál árnyékában élt. 1949-ben Budapestre került, ahol a Tankönyvkiadó, majd az Élet és Irodalom és az Új Írás szerkesztőjeként dolgozott, és az irodalmi életben is aktívan részt vett. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő volt. Sokat utazott külföldre. Egy kulturális delegáció tagjaként 1970-ben, 45 évesen, Vietnamban érte a halál. József Attila- és Kossuth-díjas költő.

Az 1961-ben megjelent Mindenütt otthon című kötete országos érdeklődést kelt. Fiatalabb korában írt verseiben kommunista, szocialista témákról ír, de ez nem volt azonos a kor sematikus „brosúraköltészetével”. Később verseiben más témák is megjelennek, mint a gyökerek, az otthon, a család, valamint a „proletárköltészettől” idegen témák: a szerelem, az öregedés, az emberiség és az egyén jövője.

Személyét és munkásságát új megvilágításba helyezi 1956-os naplója, melyet halála után 34 évvel adtak ki, s mely egyes verseinek biblikus értelmezést ad. Váci Mihály mára félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költőnek tekinthető.

 

Szelíden, mint a szél   (részlet) 

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   feltámadtam a világ ellen,
   dúdolva szálltam, ténferegtem,
   nem álltam meg – nem is siettem,
   port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   minden levéllel paroláztam;
   utamba álltak annyi százan
   fák, erdők, velük nem vitáztam:
   – fölényesen, legyintve szálltam
   ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

(…)

Szőkén, szelíden, mint a szél;
   nem lehetett sebezni engem:
   ki bántott – azt vállon öleltem,
   értve-szánva úgy megszerettem,
   hogy állt ott megszégyenítetten
   és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
   jöttömben csendes diadal van,
   sebet hűsít fényes nyugalmam,
   golyó, szurony, kín sűrű rajban
   süvített át, s nem fogott rajtam,
   s mibe naponkint belehaltam,
   attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

*** 

„Jó a Földön,

És mindenütt jó, ahol élni kell.

Mindenütt van, mi bánattal eltöltsön,

S ami egy életet megérdemel.” (Váci Mihály)