Madách Imre - hosszabb

 

Madách Imre

(Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.)

(Alább a Verőcei Tükör 2023. márciusi számában megjelent szöveg kiegészítve olvasható. A Tragédia, A civilizátor és a Mózes drámák rövid elemzése a végén.)

(A fenti közzététel dátuma nem mérvadó.)

„A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Ez a végső következtetése Az ember tragédiájának, és azért idézzük most meg ezt a művet, mert idén 200 éve született Madách Imre. S ha valaki, ő biztosan kivette a részét az élet küzdelmeiből. 

Az Alsósztregován született író, költő, ügyvéd, gazdálkodó és politikus még börtönben is ült, mert Kossuth titkárát bujtatta. Családfáját a 13. századik tudja visszavezetni, 1250-ben IV. Bélától adománylevelet kapnak, s 1430-tól bírják Sztregovát. Felmenői közül többen álltak Nógrád vármegye szolgálatában, volt köztük törökverő hős, kuruc főtiszt és költő.  A 17. század elején élt Madách Gáspár tudós-poéta, valamint az ő nagybátyja, Rimay János költő.  A fiatal Madách Imrének a családi körén kívül alig volt társasága, Nógrád megyei magányában ritkán találkozott emberekkel, így mindvégig zárkózott, félénk, magányos maradt, és élete során sokat betegeskedett. Gyermekkorát szülei kastélyában töltötte.

1840-ben jelent meg első verseskötete Pesten. A kötetet – anyja anyagi támogatásával – Lantvirágok címmel jelentették meg. A lírai darabokat Lónyay Etelka iránti szerelme ihlette. Verseket egész élete folyamán írt, de nem jelentőseket, és életében nem jelent meg több verseskötete.

A szabadságharc idején beállt ugyan nemzetőrnek, de rossz egészsége miatt nem tudott aktív résztvevő lenni. A Madách család 1848–49-es sorsa sűrítetten foglalja össze mindazt a tragédiát, amely a szabadságharc hazafias nemességére rászakadt. 1849-ben a költő nővérét, annak 15 éves fiát és második férjét Erdélyben román parasztok kegyetlenül meggyilkolták. Madách öccse, aki Kossuth mellett működött, futárszolgálat közben szerzett tüdőgyulladásába halt bele, öccse menyasszonyának apját az osztrák megtorlás érte el, Haynau felakasztatta.

Madáchot 1852-ben ítélték el szabadságharcosok rejtegetéséért. Előbb a pozsonyi kaszárnyában, majd ’53-tól egy évig a pesti Újépületben volt fogságban. (Az Újépület helyén most Budapest V. kerületében a Szabadság tér található.)

De életét nemcsak a politikai helyzet keserítette meg, hanem mindkét asszony, aki az életében főszerepet játszott. Felesége, korábbi felettesének, Fráter Pál alispánnak az unokahúga, Fráter Erzsébet, valamint erőskezű anyja, Majthényi Anna, aki nem titkolta Erzsébet iránti ellenszenvét. Madách mindkét asszonyhoz ragaszkodott, és a családi konfliktusok elől az írásba menekült.

Végül több mint egy év raboskodás után hazamehetett, de neje állítólagos hűtlensége miatt odalett a családi béke, és felesége már nem tudta visszaállítani a közös életüket. Madách ezután anyja közelében élte le hátralévő éveit, csalódása érzékenyen hatott lelkére, csaknem a kétségbeesésig. Szívbaja is erősödött. Gyötrődéseivel az írásba menekült, szatírákba öntötte keserűségét. (A civilizátor és a Mózes – rövid elemzése a végén)

1858-ban megismerkedett a csesztvei Majthényi-birtok intézőjének későbbi feleségével, Schönbauer Karolinával, aki az Amália–Karolina-versek ihletője volt.

Madách még a börtönben írta meg Az ember tragédiája első változatát, melynek a Lucifer címet adta, 1857-ben pedig elkészült a Tragédia második változatával, melyet felhozott a fővárosba, hogy kikérje Arany János véleményét róla. Arany felajánlotta segítségét, és így írt a műről:

 „Az ember tragédiája úgy koncepciójában, mint kompozícióban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben – meg a nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lírai részek nem eléggé zengők. De így is, amint van, egy kevés külsimítással irodalmunk legjelesb termékei közt foglalhat az helyet. Nem tudom, mi szándéka van Kegyednek a kiadásra nézve: én óhajtanám ezt a Kisfaludy Társaság útján eszközölni, ami remélem, sikerülne is. Ha óhajtásom a Kegyed akaratjával találkoznék, akkor sorról sorra kijelölném a helyeket, hol – semmi esetre sem lényeges – változtatást gondolnék célszerűnek; vagy belenyugvása esetén magam tennék rajta egy-két tollvonást, aztán bemutatnám a (Kisfaludy) Társaságnak.”  (A Tragédia rövid elemzése a végén)

Máshol ezt írta Arany: „Egy kézirat van nálam: Az ember tragoediája. Faust féle drámai compositió, de teljesen maga lábán jár. Hatalmas gondolatokkal teljes. Első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat.” Amikor a Kisfaludy Társaság 1862. január 30-án tagjává választotta Madách Imrét, a költőt nagy tapsvihar köszöntötte, s életében ez volt az egyetlen nyilvános ünneplés, amelyben részesült.  

A Magyar Tudományos Akadémián betegsége miatt már nem mondhatta el levelezői székfoglalóját, mert 1864. október 5-én hajnalban elhunyt Alsósztregován, „vízkórban”, ott, ahol egész életét leélte.

*

Az ember tragédiája (rövid elemzés)

(drámai költemény)

A Tragédia színei két csoportra oszthatók I.–III., ill. a XV. színek: keretszínek, a IV.–XIV. színek: történeti színek.

A Keretszínek cselekménye: Lucifer fellázad a teremtés ellen, amelyből hiányzik „az összhangzó értelem”. Az Ádámra bocsátott álom segítségével akarja igazát bizonyítani. Az álom során végigvezeti Ádámot az emberiség múltján a jelenén és a jövőjén. Ádám nagy eszmékért száll síkra a történelmi színekben. A Tragédia fő konfliktusát az Ádám képviselte eszmék és az eszméket megtagadó, elutasító, ill. eltorzító kor, tömeg stb. összeütközései képezik. Ádám ilyenfajta konfliktusai összhangban állnak Madáchnak ama nézetével, mely szerint a nagy, haladó eszméket mindig egyes kiemelkedő, magányos hősök képviselik, s őket a tömeg, a kor nem érti meg, ellenük szegül, ill. az eszméket eltorzítva valósítja meg. (Ezen a felfogáson csak Mózes c. drámája jelent továbblépést, amelyben Mózes tűzzel-vassal süti bele eszméit az ellenkező tömegbe, s elvezeti a népet Kánaánig.)

A Tragédián tehát végigkísérhetjük egy eszme kialakulásának és eltorzulásának útját:

Maga a történet: a IV. szín: Egyiptomi színben kezdődik: melyben Ádám fáraóként jelenik meg. Ebben a színben megszületik a szabadság gondolata, mert Ádám kiábrándul a zsarnokságból.

Az V. Athéni színben az eszme eltorzul: a nép nem tud élni a szabadsággal: Ádám a demokrácia áldozata lesz, mint Miltiadész. (Miltiadész: élt: Krisztus előtt kb. 550-489., athéni arisztokrata, politikus, a marathóni csata győztes parancsnoka, aki Kherszonészoszban – görög városállam – lett türannosz -zsarnok-, vagyis alkotmányellenesen hatalomra jutott egyeduralkodó.) 

A VI. Római színben bekövetkezik a visszahatás. Ádám már nem eszméknek él, csak a pillanatnyi élvezeteknek. A VI. szín végén kialakul egy új eszme, - Péter apostol személyében - megjelenik a testvériség gondolata. (Péter apostol: Péter apostol vagy katolikus nevén Szent Péter Jézus tizenkét apostolának egyike és a katolikusok szerint a korai egyház első vezetője. A keresztény hit szerint Néró császár uralkodása idején szenvedett kereszthalált.)

A VII. Bizánci színben a testvériség eszméje is eltorzul. A testvériségből dogma lett, a vallásosságból vallási fanatizmus. Oka: ha egy hit győzedelmeskedik, olyanok is csatlakoznak hozzá, akiket csak az érdekük fűzi az eszméhez.

A VIII. Prágai színben bekövetkezik a visszahatás. Ádám Keplerként csak a tudománynak és a pénzszerzésnek él,  az emberiség nagy eszméi nem érdeklik.

A IX. Párizsi színben Dantonként végigálmodja a nagy francia forradalmat. (Álom az álomban) Végső konklúzió: ha rossz is az eszme, nem szabad szembe fordulni vele. Madách igenli a forradalom eszméit, s a történelembe visszatekintve hitet tesz mellettük.

A Xl. Londoni színben a francia forradalom valamennyi eszméjének (szabadság, egyenlőség, testvériség) eltorzulását látjuk. Madáchot elriasztják a tőkés rend ellentmondásai. Ezzel saját korát ábrázolja. Madách tanácstanul áll a londoni vásár küszöbén, és gyanakvóan, bizalmatlanul tekint a jövőbe. Ádám itt átalakul szemlélővé, szemtanúvá. A London színnek nincs Miltiadésze vagy Keplere. A konfliktus Londontól kezdve lanyhul. A szín végén mindenki beleugrik egy közös sírgödörbe, Évát kivéve.

XI. Falanszter szín: Madách pesszimizmusának legnyomósabb tanúságát a Falanszter színben szokták látni. A Falanszter és a Bach-civilizáció Madáchnál egyet jelentenek. Itt az ember célja a puszta megélhetés. Egybefonódik az antiszocializmus és az antikapitalizmus. Ádámot elválasztják Évától. Nincs semmi szabad mozgása sem a gondolatnak, sem a cselekvésnek.

A XII. színben Ádám be akarja fejezni az életét, elkívánkozik a földről, de a föld szellemének szava visszatéríti. Ádám válasza: „Élek, mert érzem, hogy szenvedek.” Tehát elfogadja, hogy az élet szenvedés. Itt fogalmazódik meg az emberi lét értelme: „A cél halál, az élet küzdelem, az ember célja e küzdés maga.”

A XIII. Eszkimó színben az emberiség végső pusztulásának lesz tanúja: kihűl a Nap. Lucifer munkáját befejezte, az álom véget ér. Ádám kétségbeesésében öngyilkos akar lenni, de a következő,

XIV. színben Éva anyasága visszarántja a szikla széléről, megérti, hiába semmisítené meg önmagát, az emberiség fennmarad. Ebben Madách vágya nyilatkozik meg a hit és a bizakodás után. Madách így igyekszik megküzdeni a ránehezedő pesszimizmussal. Ebben találja meg a kiutat. S ha a történelemben nem is talál cáfolatot a kétségeire, az emberélet szűkebb, privátabb, bensőbb körének erőiből próbálja hozni a bizakodást.

„Éva

Tudom, fel fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jöjj hát közelebb:
Anyának érzem, oh Ádám, magam.

Ádám térdre esve

Uram, legyőztél. Ím porban vagyok;
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.”

A XV. keretszínben az Úr szólal meg: „Mondottam ember, küzd és bízva bízzál!” A Tragédiában éppen ezért semmiképpen sem la pesszimizmus, a csüggedés, a csalódás művét kell látnunk, hanem az ezekkel viaskodó ember vallomását.

(Madách kérdéseinek oka: a 48-as szabadságharc bukása, a francia forradalom bukása, eszméinek eltorzulása, mivé lesz az eszme megvalósulásuk után – lásd kapitalizmus, kommunizmus.)

(Goethe Faustja volt hatással a műre. A Faustban Lucifer: Mephisto.)

A civilizátor

A bécsi kormány magát Magyarországon a nyugati civilizáció terjesztőjének tüntette fel. Erre felelt Madách egy politikai szatírában. Főszereplője Bach-korszak minisztere, a vígjátékban Stroom néven szerepel. (Utalás arra, hogy Bach jelentése patak, stroom jelentése folyam.)

István gazda a magyar nemesség megszemélyesítője, egyetértésben él cselédeivel, akik egy-egy nemzetiséget képviselnek. Megérkezik Stroom. Célja az, hogy az „elmaradt” gazdát és háza népét megismertesse a „nyugati műveltség” áldásaival. Stroom úgy akarja a hatalmat magához ragadni, hogy a magyar gazda és cselédei között ellentéteket szít. Amikor a cselédek látják, hogy Stroom tevékenysége nyomán nem javul az életük, hanem a terhek állandóan növekednek, és végső fokon az egész bürokrácia nyomása az ő nyakukra nehezedik, a civilizátor ellen fordulnak, és megbékülnek a magyar gazdával. Tehát a műben Madách rámutat arra, hogy Bécs civilizációja lényegében gyarmati elnyomást és megaláztatást takar.

Mózes

Madách azt a problémát, hogy mi lehet a haza és a nép útja az 1848-as forradalom után, még egyszer felvetette Mózes c. művében. Bibliai témát dolgoz fel: a zsidók kivonulását Egyiptomból, vándorlásukat a pusztában és megérkezésüket az ígéret földjének határára. Mózesnek és népének, a zsidóságnak bujdosása a XVI. századtól kezdve jelkép a magyar költészetben. (Lásd: Petőfi: A XIX. század költői) Az egyiptomiak és a rabságban élő zsidók sorsában Madách az osztrák zsarnokság és a függetlenségre vágyó magyar nép ellentétét jelképezi.

Az egyiptomiak szabadon engedik a zsidókat. Mózes vallja, hogy népét a pusztaságon át szabad hazába vezeti, de a nép egy része elcsügged a hosszú vándorlás alatt, és visszavágyódik Egyiptom „húsosfazekaihoz” , ahol jólétben élt. A nép másik része az áruló vezetők szavára hallgat, akik lázadást szítanak Mózes ellen. Mózes kemény kézzel letöri a megalkuvók törekvéseit, leszámol a belső ellenséggel, és Kánaán határáig vezeti népét. (Ezzel Madách egyrészt a Felirati Párt opportunizmusára (megalkuvására) emlékeztet, másrészt pedig a szabadságharc hagyományainak megőrzésére.)