Dapsy Giziella, Rozsnyay Kálmán

Dapsy Gizella (Nil) (Született, 1883. január 18. Losonc, elhunyt, 1940. április 30. (57 évesen) Nógrádverőce) 

Rozsnyay Kálmán (Született, 1871. június 22. Arad, elhunyt, 1948. november 14. (77 évesen) Nógrádverőce )

 

(Alább a Verőcei Tükörben 2023 júniusában megjelent Emlékezést olvashatják.)

Dapsy Gizellára, (költői álnevén Nil-re) emlékezünk most, születésének 140. évfordulóján. (A google-ban téves a születési évszám.) De nemcsak rá emlékezünk, hanem férjére, Rozsnyay Kálmánra is, hiszen mindketten Verőcén laktak életük második felében. Az Aradon született Rozsnyay Kálmán sokoldalú tehetség volt, kiválóan rajzolt, egy időben a színészmesterséget is kipróbálta, volt szerkesztő, színi kritikus és írt is, (Sidney Carton álnéven írta „Emlékek” c. művét), de leginkább műgyűjtő volt – és életművész. Nagy tehetsége volt ahhoz, hogy kiváló kapcsolatokat építsen ki a művészi élet főbb szereplőivel.

Váltakozva élt itthon és külföldön, s amikor hazatért Londonból, Nagyváradon Ady társaságában ismerte meg későbbi feleségét, a szintén Ady-rajongó Dapsy Gizellát.

Házasságukon nem volt szülői áldás, mivel botrányhősnek tartották Nil választottját, talán azért, mert Rozsnyay első felesége a nála 45 évvel idősebb, nagyhírű színésznő, Prielle Kornélia volt, akinek még Petőfi is megkérte a kezét vándorszínész évei alatt.

Szeghalmon éltek, ahol Gizellának, a több nyelven beszélő, muzsikáló óvónőnek már versei, novellái jelentek meg: „Zsúrvilág a provincián”, „Kisvárosi életképek”, „Versek”, s hamarosan országos hírű írónővé vált. Írásait később 13 kötetben adták ki. Szeghalmon a házaspár irodalmi szalont is tartott fenn.

Férjével mindketten a Tanácsköztársaság hívei (Gizella, a magyar szüfrazsett, aki folyamatosan harcolt a nők egyenjogúságáért, direktóriumi tag volt), így annak bukása után egy év börtön várt rájuk, és otthonuk elhagyására kényszerültek.

Oroszi Vilma írónő segítségével költöztek Nógrádverőcére, amit addigra már sok híresség felfedezett magának. Rozsnyay a szép, Duna-parti (Popelkáéktól bérelt, mára lebontott) házba sorra hívta meg a kor neves művészeit. Verőce igazi kulturális falu lett, s lakásuk Rozsnyay gyűjtőszenvedélye miatt valóságos múzeummá vált. Megfordult náluk Kosztolányi, Babits, József Attila, Móricz, Devecseriék. Weöres így ír: „A visegrádi Duna-szoros a legszebb, amit Magyarországon láttam”; Karinthy Frigyes is több kis novellájában emlékezik meg a Verőcén töltött időkről. József Attila a házaspár kérésére írta „Ady emlékezte” c. versét, és Rozsnyayék fedezték fel a falu népszínműíróját, Kálmán Sándort. (Dapsy Gizella Lédát haláláig ápolta.)

Harminc évet töltöttek együtt boldogan. Rozsnyay felesége halála után már magányosan élt, csak kevés emberrel érintkezett, és ritkán jelentek meg írásai, visszaemlékezései („Öreg diák élő emlékei”). Gyűjteményének nagy részét Tabéry Géza író vette meg Nagyváradról, aki ott Ady-múzeumot hozott létre.

Nil 1940-ben, férje 1948-ban halt meg. Dapsy Gizella emlékét Szeghalmon utca őrzi. Mindketten a verőcei temetőben nyugszanak.

(Szentandrási Erzsébet)

 

Dapsy Gizella /NIL/: Még...

Nagynéha még suhanva visszajár
Kísérteni egy álom-emlék.
Nagynéha még indulni készülök
És mennék, mennék...

Még hívogatják kóbor lelkemet
Ezüstködös fénypászmás éjek.
Néma szívembe dalt a csillagok
Még hintenének.

Valaki még tán fellobbantaná,
szemem kihamvadt, beteg fényét,
Mosolyos, tiszta, halk szavú öröm
Alvó reményét.

Még tudnék lágyan, lopva, remegőn,
Imás gyönyörrel csókot adni.
... Jó Istenem! Még tudnék fiatal,
Fehér maradni...