Az alábbiakban a Verőcei Tükörben megjelent rövid
Emlékezés olvasható:
(Alsósztregova, 1570 körül – Divény, 1631. december 9.)
Majdnem fél évezredet megyünk vissza most az időben. 450 éve született Rimay János politikus-költő, Alsósztregován, ott, ahol 200 évvel később Madách is. Ő volt a Balassi Bálint utáni nemzedék legjelesebb magyar költője.
Középnemesi családból származott. Édesapja a Balassi család szolgálatában állt, ezért Rimay már egészen fiatalon megismerkedett a költővel. A nagy rang- és korkülönbség ellenére bizalmas barátok lettek, mert Balassi azt remélte, Rimay János fogja kiteljesíteni a reneszánsz költészetet, amit ő művelt.
Rimay aktívan bekapcsolódott a kor politikai életébe, ott volt a 15 éves háborúban, ahol tanúja volt Balassi sebesülésének és később halálának. Állt Bocskai fejedelem szolgálatában, egyike volt a zsitvatoroki béke aláíróinak, az 1619-es országgyűlésen is részt vett, ahol új, nemzeti király választása volt a tét. Ekkor még Bethlen Gábor fejedelem híve volt, de amikor az kiegyezett az osztrák uralkodóval, Ferdinánddal, elfordult tőle, ahogy a többi főúr is, és visszavonult alsósztregovai birtokára.
Élete utolsó szakaszában egymás után érték a szerencsétlenségek. Házát kifosztották, a 609 kötetes könyvtárából csak 131 könyvet tudott megmenteni. Meghaltak fiai, csak egy lánya élte túl a költőt. Sokat betegesedett, végül 1631-ben halt meg Alsósztregován.
De költészetéről is szóljunk pár szót:
Rimay főleg vitézi és szerelmi verseket, valamint vallásos énekeket írt, ahogy a reneszánsz költők. A Bocskai-szabadságharc után fő mondanivalója a protestáns vallásosság és a sztoikus, nyugodt bölcselkedés lett, és szorongott is az élet mulandósága miatt.
Zsoltárfordításaival az ellenreformáció ellen tiltakozott. Hazafias verseiben már nem katonai, hanem politikai témákat érintett. A Bocskai-felkelés előtti időkről ír, az „Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép…” kezdetű versében, mely a 17. század egyik leghíresebb hazafias verse lett. Katona éneket Rimay csak egyet írt „Katonák hadnagya, Istennek jobb kardja” címmel.
Balassi halála után Rimay magára vállalta nagy költő elődje hagyatékának gondozását, de ezt nem sikerült megjelentetnie. Rimay életében saját verseiből is csupán egyetlen kötete, a Balassi-epicedium (temetési énekek) jelent meg.
Pedig élete végén írt rövid versei magas művészi értékűek: „Az idő ósága nevel magas fákot…” vagy „Az Úr engem sanyaríta…” , ebben kisfia elvesztése miatt érzett fájdalmáról írt, amit a vallás vigaszával próbált enyhíteni. És ahogy „az idő ósága nevel magas fákot”, úgy ahhoz is több időnek kell eltelnie, hogy egy költő életművét az utókor méltón értékelje, mert mint írta: „a temetés után a név erősebben hangzik a szájakról”.
Az idő ósága
Az idő ósága nevel magas fákot,
Mint tél után nyár hoz kórókra virágot,
Így koporsó terjeszt hírnek, névnek magot,
Halál sötétjéből hozván rá világot.
Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy,
Hogy itt holtod előtt nagy böcsületet végy,
Híredet, nevedet tapodja sok irégy,
Mindazáltal jó légy, s mással is sok jót tégy.
Bízd az jövendőkre érdemed jutalmát,
Ha szolgáltad időd vékony alafát ád,
Te az célra vigyázz, s az centrumot találd,
Ne várd halandóktúl, s az Úristen megáld. (1628 körülRimay János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése