Tímár György

 

 

Tímár György

(Budapest, 1929. június 23. – Budapest, 2003. szeptember 24.)

(Az alábbiak a Verőcei Tükör Emlékezés rovatában jelentek meg.)

 Tímár Györgyre emlékezünk most, aki idén 20 éve hunyt el. Igaz, a humorista Tímár Györgyre az idősebbek emlékezhetnek a Brachfeld Siegfrieddel közös tv-előadásaiból. „Nehéz nyelv a magyar” volt műsoruk címe, amelyben ilyesmiket hallhattunk:

„– Mondd, Gyurikám, mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk jár az utcán, vagy megy az utcán? – Semmi az ég világon. – Jó, mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek az egész zeneszám alatt folyton ment a hasa. – Talán járt a hasa. – Szóval mégis van különbség? – Hát, árnyalatnyi!”

A „Nem én írtam” és az „Ezt sem én írtam” című könyve Karinthy Frigyes „Így írtok ti” című művére emlékeztet, melyekből megtudható, hogy „…Illyés Gyula paraszti sorból származik ugyan, de magyar hold helyett neki csak egy picike Magyar Csillag jutott, … hogy Janikovszky Éva felnőttként született, de aztán meglepően hamar megtanult gagyogni, … valamint hogy Pilinszky Jánosnak az egyetlen állapot, amelyben boldognak érezte magát, az abszolút boldogtalanság volt, melyet azonban a fölötte érzett öröm következtében képtelen volt magában előállítani. E tény miatti elkeseredésében időnkint mégiscsak eljutott az eufórikus gyönyör peremére, ami természetesen rögtön búval telítette…” stb., és e bevezetők után következnek csak az illető író-költő stílusában, őket karikírozva megírt írásművek.

Rendkívül sokoldalú volt, nemcsak író, költő, műfordító és humorista, hanem nyelvész is. Enciklopédikus tudását pedig „A Duna titkai” c. könyvéből élvezhetjük, és segítségével sok érdekességet tudhatunk meg azokról a helységekről, melyek a Duna két oldalán épültek fel, s végigkísérjük útját Németországtól, a fekete-erdői eredettől egészen az Al-Dunáig, a fekete-tengeri torkolatig.

Lehet, nem hinnénk, hogy a „Nevető lexikon” írója olyan filozofikus verseket is alkotott, mint az alábbi:

A gyermek

Hogy kilincsemig érjen,
a csoda fölágaskodik.
Máris kivéste magát az időből.
De a nemlét is rá hasonlít.
Mint az emlék. Mint a jövő.
Mint szoborra a negatívja.
Két halál között átmenet.
Ajtó, mely nyílik és csukódik.
Sose voltam még ily halandó.