2022. ápr. 20.

Dukai Takách Judit

 


Dukai Takách Judit 

(Duka, 1795. augusztus 9. – Sopron, 1836. április 15.) 

Régvolt időkbe látogatunk most el. Dukai Takách Judit 1795. augusztus 9-én született a Vas megyei Duka községben, ahol 1768-ban még mindössze nyolc család birtokait írták össze, köztük a Dukai Takách-birtokot is. A nemesi családba született Dukai Takách Judit volt az egyik első magyar írónő. Eleinte Malvina álnéven, kéziratos formában terjesztette verseit; főleg ódákat és elégiákat írt. Nyomtatásban először az Erdélyi Múzeum című folyóirat közölte írásait.

A már gyermekként verselgető Juditot szülei gondos nevelésben részesítették, anyja halála után apja Sopronban taníttatta. De nemcsak a versírásban, hanem „a nyelvek, a zene, valamint a gazdasszonykodás különféle elemeiben is szép haladásra tett szert; úgy tért vissza családi lakába, hol a háztartás gondjait egészen átvette”.
Berzsenyi Dániel feleségének, Dukai Takách Zsuzsannának az unokatestvére. A költő elismeri tehetségét, és Dukai Takách Judithoz címmel szép ódát ír hozzá. Nevére leginkább ebből a versből emlékezhetünk. A „magyar Szapphót”, ahogy akkor nevezték, gróf Festetics György, az irodalom nagy barátja méltónak találta arra, hogy 1817-ben (majd később többször is) meghívja a birtokán megrendezett keszthelyi Helikon ünnepségekre, ahová az irodalmi élet fellendítésére hívta össze a magyar tudósokat, művészeket.
Dukai Takách Judit 23 éves korában férjhez megy, s ezzel véget ér fényes társadalmi élete, irodalmi közszereplése, bár a tollhoz családanyaként sem lesz hűtlen. „Egy kornak a leglelke szól belőle hozzánk” – írta róla Schöpflin Aladár.

Kétszer ment férjhez (első férjét eltemette), s hat gyermeknek adott életet. Pár napos korában meghalt kislánya, s nem sokkal később, 1836. április 15-én tüdővészben ő is elhunyt.
Ha Dukára látogatunk, a falu központjában még láthatjuk az egykori Dukai Takách-kúriát, a temetőben pedig azt a kis fehér épületet, mely Dukai Takách Judit sírkápolnája, s melyet a Nemzeti Emlékhely Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított.


Leányélet

Szép aranyideim! Be szerencséltettek,
Minden boldogságban engem részeltettek.
Szebedon repülök mint egy szabad madár,
Semmi fenyitéknek durva lánca nem zár.

Szép aranyideim! Hálát adok nektek,
Hogy így árasztjátok reám jótételtek!
Semmi bús gondokat reám nem mértetek?
Óh, ha majd elmúltok, mit adnék értetek!...


Az idő

Ne halogasd napról napra
Óh halandó, tettedet,
Mert nem tudod, ha holnapra
Húzhatod-e éltedet.

Szedd, míg meddőn nem maradnak
Kórói a virágnak;
Jegyezd fel azt jól magadnak,
Hogy az idők nem várnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése