Karinthy Frigyes
(Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.)
Karinthy Frigyest, bár minden műfajban alkotott, leginkább irodalmi paródiáiból ismerjük, az Így írtok ti, a Tanár úr kérem mulattató soraiból.
Színdarabjaiban, regényeiben, élete vége felé írt lírai verseiben (Nem mondhatom el senkinek) azonban filozofikus, nemegyszer keserű hangú. A férfi-nő ellentétéről szól Capillária c. regénye; dokumentum és líra egészen különös ötvözete a már klasszikussá vált Utazás a koponyám körül, melyben agydaganatáról, a betegsége körüli eseményekről ír. Műfordításával szinte saját művévé vált a Micimackó vagy a Tom Sawyer kalandjai.
A felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott, de belül humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában és elkeserítette az embertelenség.
Ez a szonett is az ő hangja:
Naplómból
Tetőről már esővíz csordogál
Egy szürke négyszög ez a messzeség
Körötte álmos, ólmos, nedves éj
Csatorna csője csurgó vízben áll.
Az emeleten vén cseléd dalol
Lent vasalószag, száradó ruhák
Ma kezdődnek a gyárak, iskolák,
Sötét kapukban síró verkli szól.
Távol vizekre köd ereszkedék
S tompán feküsznek a mezők felett
Levágott törzsek, nedves barna dongák.
Most vége. Ez volt, ez lett volna még
Végső esélyem. Elvégeztetett.
És most Uram, bocsásd el a Te szolgád. (1907)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése