Kazinczy Ferenc - hosszabb

 

Kazinczy Ferenc

(Érsemjén, 1759. október 27. – Széphalom, 1831. augusztus 23.)

(A reformkor és a klasszicizmus költője) 

Ha magyar nyelvújítás, akkor Kazinczy Ferenc – ezt mindannyian tudjuk.

Érsemjénben, a Partiumban született, 1759. október 27-én. Szerepét a magyar irodalmi életben két részre oszthatjuk: a fogsága előttire és a szabadulása utánira.

Hamar kitűnt irodalmi érzékével, édesanyja biztatására 1775-ben közre is adta első művét a Magyar Ország Geographica , az az Földi állapotjának Le-rajzolása címmel, amely Kassán jelent meg.

Elvégezve jogi tanulmányait a közigazgatási pályán dolgozott, iskolafelügyelőként mintegy kétszáz iskolát állított fel az országban, melynek során írókat, irodalompártolókat ismert meg, Pálóczi Horváth Ádámot, Virág Benedeket, Orczy Lőrincet, Ráday Gedeont; főleg ez utóbbi volt az, ki még jobban bevezette a nyugati irodalomba, de a régi magyar írók, különösen Zrínyi Miklós méltánylásába is. Ez a barátság nagyban fejlesztette Kazinczy esztétikai érzékét, és szélesbítette látókörét.

1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította Kassán a Magyar Museum című folyóiratot. Azonban Batsányival való nézeteltérése miatt megvált a laptól, és 1790-ben Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot.
1790. május 21-én Budán őrt állt a visszahozott korona mellett. 1792-ben hazatért Alsóregmecre, ahol másfél évig rendkívül élénk irodalmi munkásságot fejtett ki. Egymásután készítette és adta ki fordított és eredeti darabjait: Helikoni virágok 1791. esztendőre, amely almanach volt, saját verseiből összeállítva. Lefordította Shakespeare Macbethjét, Goethe Testvéreit, Moliére-től A kénytelen házasságot és A botcsinálta doktort.
II. József halála (1791) után a császár rendszere megbukott, így Kazinczy is elvesztette iskolafelügyelői állását. 1791-ben ismeretséget, barátságot kötött Hajnóczy Józseffel, mely később végzetesnek bizonyult. Hajnóczy lefordította, és elküldte Kazinczynak is a Martinovics által franciául írt, I. Ferenc királyhoz címzett korholó és tanácsadó levelet.

(Kazinczy 1794-ben belépett a Martinovics Ignác által szervezett Reformátorok Titkos Társasága nevű titkos szabadkőműves páholyba. Martinovics beavatta a titkos szövetség titkaiba, és társaság egyik igazgatói tisztét is ráruházta.)

(Martinovics Ignác bölcseleti és teológiai doktor, fizikus, kémikus, politikai kalandor, aki császári titkos ügynökből lett a magyar jakobinus mozgalom vezére.) (A jakobinusok nem magukat nevezték így, hanem e mozgalom ellenzői adták rájuk e gúnynevet a francia jakobinusok, a francia forradalom szervezőinek elnevezése után.)

(Hajnóczy József: /1750–1795/ alispán, ügyvéd, királyi tanácsos, író, a magyar jakobinus mozgalom egyik vezető személyisége volt. Ő fordította le a francia nyelven Martinovics által írt és I. Ferenc királyhoz címzett korholó és tanácsadó írásokat magyar és német nyelvre a „Dissertatio politico publica de regiae potestatis in Hungaria limitibus” és a „De comitiis regni Hungariae” című munkákat. A kancellária mindkét művet veszélyesnek ítélte, és megindította a nyomozást a szerző kilétének földerítésére. Börtönbüntetésre összesen 18 főt ítéltek, köztük Kazinczyt, Verseghyt és Batsányi Jánost is tömlöcbe küldték. A per főszereplőit, Martinovics Ignácot, Laczkovicsot, Sigrayt, Hajnóczyt és Szentmarjayt 1795. május 20-án végezték ki a Buda alatt fekvő Generális-kaszálón, melyet később Vérmezőnek neveztek el. I. Ferenc és a királyi kúria példát akart statuálni, bár a jakobinusok támogatottsága soha nem jelentett veszélyt a főhatalomra nézve. A szervezkedés és Martinovics alakja az 1848-as forradalom idejére jelentősen átalakult a köztudatban, a márciusi ifjak szellemi elődeikként és példaképként tartották számon a sikertelenül szervezkedő jakobinusokat.)

Már majdnem az egész irodalmi élet vezetése Kazinczy kezében volt, amikor a Martinovics-féle összeesküvés miatt 1794. december 14-én éjjel Regmecen anyja házában elfogták, majd Budára szállították és perbe fogták. A Martinovics-féle perben összesen hét főt ítéltek halálra, köztük Hajnóczyt is – a Vérmezőt Budán a kivégzések helyszínéről nevezték el –, előbb Kazinczyt is fővesztésre ítélték, akit azzal vádoltak meg, hogy a Hajnóczy által neki kézbesített reformkátét lemásolta és terjesztette.
A fővesztést a király Kazinczy esetében 1795. május 8-án várfogságra változtatta.  Budán, Kufsteinben, Pozsonyban, Munkácson tartották fogva. 1801. június 28-án kegyelmet kapott a királytól. Szabadulása után Széphalomra költözött.
(Széphalom, azaz Kisbányácska, ma Sátoraljaújhely része, Kazinczy nevezte el Széphalomnak. 1794-ben szerzett itt birtokot Kazinczy, de még abban az évben börtönbe került. Az építkezést csak szabadulása után fejezhette be, és 1806-ban költözött be ide feleségével, Török Sophie-val.)

(l804. november 11-én Nagykázmérban feleségül vette korábbi főnöke, gróf Török Lajos leányát, Török Zsófiát /Sophie-t/.  Széphalomra települtek, ahol mindössze három szoba állt készen az új udvarházból. Nejének szerelme és szaporodó családjában lelt öröme némiképp kárpótolta a szenvedésekért, melyek kiszabadulásával még nem értek véget. Folyamatosan anyagi gondokkal küzdött, ugyanis fogsága után az őt terhelő számlákat kellett tisztáznia, később gyermekeit kellett nevelnie. 1806-ban rákényszerült, hogy könyvtárát kétezer forintért eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak. „Én képzelhetetlenül szegényen élek” – írta 1821-ben.)

 

Kölcsey Ferenc sürgetésére, de valószínűleg belső késztetésének is engedve rászánta magát az írásra, elkezdte összeállítani emlékiratait.

Szabadulása után évekkel megírja életének azt a szakaszát, amit rabságban töltött Fogságom naplója címen. 1828-ban fejezte be, de a cenzúra miatt életében nem is számított a megjelentetésére. A kéziratot átadta Toldy Ferencnek, hogy tőle majd gyermekei kaphassák meg. Könyvéből először halála után 17 évvel, 1848-ban jelent meg az a részlet, amelyik a budai fogságot írja le. A mű teljes terjedelmében 1931-ben látott napvilágot a Nyugat c. folyóiratban.
Erdélyi utazásainak élményeit Erdélyi levelek címen írta meg 1817-ben.
A Pályám emlékezete c. művében pedig fogságáig eltöltött, ill. a fogsága utáni időszakot írja le a házasságkötéséig, 1804-ig. (Ennek a műnek több változata létezik, ugyanis a megkezdett munkát többször átdolgozta, ill. újraírta.) Szemléletesen megrajzolt helyszínek, alakok, élethelyzetek váltakoznak benne, és közben megelevenedik a századvég kora, társadalmi élete. Ezt a művet már maga Kazinczy is eredeti műnek tartotta, Szemere Pál és Kölcsey Ferenc is sürgette a megjelentetését, mely Vörösmarty Tudományos Gyűjtemény című folyóiratának 1828. évi számaiban jelent meg.

Fő életművének azonban az idegen nyelvű írások magyarra fordítását tartotta, melyekkel a magyar nyelvet kívánta alkalmassá tenni új eszmék, új irodalmi formák befogadására, az irodalmi ízlést kívánta velük szolgálni.

 

(Harcos írógárda csoportosult Kazinczy zászlója körül, aki egymásután adta ki a maga és mások munkáit. Ilyen kiadványai: Magyar régiségek és ritkaságok I-II. (1808); Kis János versei Kazinczy előszavával (1815); Zrínyinek minden munkái (Pest, 1817), Homérosz Iliásza (1821). Egy sereg értekezést és bírálatot közölt tőle 1804-től a Magyar Kurír és 1806-tól a Hazai tudósítások. Kiadta fordításait is 1808-ban: Kazinczynak fordított Egyveleg-irásai címen.)

 

Hatalmas levelezést folytatott Széphalomról, majd később Pestről. Egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek felbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei.

Több mint 6000 levele ismeretes, ezek legnagyobb részét 1890–1911 között Váczy János adta ki 21 kötetben. Ötéves volt, amikor az elsőt írta, az utolsót már nem tudta befejezni. A köztük eltelt idő hatvanhét esztendő krónikája. Levelezése kor- és kultúrtörténeti dokumentum.

Életének, munkásságának  II. része

Mint írtuk, írói pályája két részre: fogsága előtti (1794 decemberéig tartó) és szabadulása (1801. június vége) utáni részre osztható.

Tanulmányaiban, vitairataiban  ebben az időben jelent meg a magyar nyelv megújításának igénye, célul tűzte ki az irodalmi stílus megújítását, a nyelv szépítését. Általa vált országos üggyé az irodalmi ízlés finomítása, nemesítése, a nyelv, a stílus fejlesztése, választékossá tétele. Mindebben az európai finomságot sürgette.

 

(Nyelvújítási harc korábban is volt, a korábbi nyelvújítók a nyelv szótári anyagát akarták bővíteni az idegen szavak kiküszöbölésével, Kazinczy inkább stílusújító volt.)

 

A nyelvújítási harcot az ortológusok (maradiak) és a neológusok (nyelvújítók) között a Poétai episztola Vitkovics Mihály úrhoz című szatirikus episztola és Tövisek és virágok című epigramma-gyűjteménye indította el 1811-ben. Innen számítják a nyelvújítás kezdetét. Az ortológusok és neológusok küzdelme túllépte a nyelv körüli vita kereteit: a maradiság és a polgárosító újítás állt szemben egymással. A Vitkovics Mihály úrhoz c. vers nyílt hadüzenet volt a debreceni és a dunántúli maradiakhoz. A küzdelem a nyilvánosság előtt folyt. 

 

(Episztola: megnevezett, valóságos személyhez írt verses levél vagy: szentlecke; az evangéliumot megelőző szentírási részlet a misében.)

(Epigramma: rövid, csattanós költemény. Két szerkezeti részt /expozíció/előtag és klauzula/utótag/kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással. Először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Pl. Batsányi: Franciaországi változásokra, Kölcsey: Emléklapra, Huszt, Vörösmarty: Magyarország címere: Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,/Téridet országos négy folyam árja szegi;/Ám természettől mind ez lelketlen ajándék:/ Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet. (1832. február))

(Pamflet: támadó stílusjegyeket tartalmazó írásmű. régen: vitairat)

A maradiak, az ortológusok 1813-ban Mondolat címmel reagáltak Kazinczy írására; Szentgyörgyi József és Somogyi Gedeon írták a gúnyiratot. A neológusok nevében Szemere Pál és Kölcsey Ferenc válaszoltak erre Felelet a Mondolatra című ellenpamfletjükkel.

 

De még a neológusok is mérsékletre intik Kazinczyt, még Kölcsey is túlzónak tartja újítási hajlamát. A vitából végül Kazinczy kerül ki győztesen, aki 1819-ben megjelentetni az Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányát. Vallja, hogy az írónak szabadságában áll új szavak alkotása, hogy a nyelvet szebbé, kifejezőbbé tegye, alkalmassá az új ismeretek befogadására, viszont szembefordul a nyelvújítás szélsőségeivel. Konklúziója: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával... S mi szabad az írónak ezen iskola értelme szerint? A fentebb nemben mindaz, amit minden nyelvek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete (örök szokása és törvénye) világosan nem tilt, a régi és új klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s szükség múlhatatlanul parancsol.” Ezzel zárva le a nyelvújítási harcot.

A vezéri szerep az irodalomban 1820 körül kezdett megoszlani közte és Kisfaludy Károly között, és az irodalom központja mindinkább Pestre helyeződött át. Az új írós stílus a klasszicizmus helyett a romantika lett  s Kazinczy – bár örömmel látta az irodalom és a nemzeti élet rohamos fellendülését – bizonyos rezignációval vette észre, hogy a nyomában támadt írói nemzedék romanticizmusa eltér az ő klasszicizmusától, és az irodalom eszményei megváltoztak. Mindazonáltal a pesti írók is őt tisztelték a magyar irodalom fejeként.

(Klasszicizmus: az ókori görög és római irodalmat, művészetet mintául választó és azt követő művészeti irányzat a XVII–XVIII. században; elméletírója a francia Nicolas Boileau.)

 (Romantika: felfokozott életérzés, eszményítés, idealizálás, felélednek a nemzeti irodalmak, nemzeti kultúra, népköltészet, múlt felé fordulás, kalandos, fantáziadús cselekmények – a fokozott életérzés kifejezése, csalódás, világfájdalom vagy éppen a lángoló életöröm jellemzi. Angol: William Blake, Byron, Walter Scott, John Keats, a két Shelly. Francia: Victor Hugo: Hernani, Lamartine. Orosz: Puskin, Lermontov. Olasz: Leopardi, Manzoni. Lengyel: Mickiewicz. Magyar: Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai Mór. A festészetben: pl. Goya, Delacroix. A középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekültek.)

 

Utolsó éveiben Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegye levéltárában (a mai városháza) dolgozott, a levéltári iratok rendezésével foglalkozott.

1830-ban felvették a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába (történelmi osztály).

1831-ben Zemplén (Borsod-Abaúj-Zemplén) megyében is kitört az országos kolerajárvány, s augusztus 23-án Kazinczy is a járvány áldozata lett. Széphalmi kertjében temették el. A Magyar Tudományos Akadémia 1832-es közgyűlésén József nádor jelenlétében Kölcsey Ferenc mondott fölötte emlékbeszédet.

*

1844. november 13-án lett Magyarország hivatalos nyelve a magyar.

*

A nyelvújítás több mint tízezer szóval gazdagította nyelvünket. Az új szavak alkotásának több módját is elfogadták. Felelevenítettek némely elavult vagy tájnyelvű szót (év, fegyelem, betyár, hulla, bitó), idegen szavakat fordítottak le (pincér, előítélet, rokonszenv), új képzőket használtak (cukrászda, uszoda, kegyenc), szavak összerántásából új szavakat képeztek (csőr, könnyelmű, csipesz, ipar).

*

Kazinczy 1818. augusztus 15-én ezeket vetette papírra:

„A mi nyelvünk anya, leány s ismert rokon nélkül úgy áll a több nyelvek között, mint a főnix az ég madarainak számában; s emiatt, s azért is, hogy minden új nyelvek közt maga ez zengheti el egész tisztaságában a görög és a római lant mennyei zengzeteit, valamint azért, hogy ez a görög nyelv bájait, a rómainak méltóságát, az olasznak hevét, a franciának könnyűségét, az angolnak és németnek erejét igen nagy mértékben már most is utolérheti, méltó, hogy ha bennünket a halhatatlanok végzése valaha egy idegen győző járma alá hajtana is, azt ez a győző, ha nem barbarus, védelembe vegye, fenntartsa, virágzásra juttassa; s mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a mienk…”

*

„… mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a mienk. Vizsgáljuk, mely szerek által gyarapodhatik: elmélkedjünk, tanuljunk, s tekintsük, mit csináltak mások, s mi használ nékünk…” Kazinczy

*

„A magyarságot magyarrá a magyar szó tette.” Tamási Áron

*

Füst Milán:  A magyarokhoz című versében az anyanyelv dicséretét zengi: „Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened”; „Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott”. 

*

Reményik Sándor torokszorító intelme Az ige című versében: „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, / És áhítattal ejtsétek a szót, / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / A nyelv ma tündérvár és katakomba, / Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!”

 

A XVI. századtól elveszítettük nemzeti függetlenségünket – „Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” –, a magyar nyelv és irodalom lett a legfőbb nemzetmegtartó erő. „magyarságot megtartó csodálatos örökségünk: a gondolkodás nyelve, az emberi agy egyik csúcsterméke” – mondja Cs. Varga István irodalmár.

*

Péchy Blanka (1894–1988) színművésznő 1963-ban díjat alapított Kazinczy Ferencről elnevezve azon hivatásos beszélők (színészek, énekesek, a média szereplői), illetve pedagógusok és az ifjúság számára, akik példamutatóan szépen használják nyelvünket (elsősorban a kiejtést értve ez alatt), és ezzel sokat tesznek a magyar nyelv ápolásának ügyéért.

*

2008. április 23-án megnyílt A Magyar Nyelv Múzeuma. Széphalmon, a legméltóbb helyen.

*

Írói érdem

Szólj, s ki vagy, elmondom. – Ne tovább! ismerlek egészen.
     Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
     Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.

A nagy titok

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted
     Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.  

A tavaszhoz

A szép kikelet
Üzi a telet,
S zúzos förgetegét,
Bolyongó fellegét,
Lágy lehelleti
Messze kergeti.

 

Amit szemem lát
Hosszas bánatját
Szeleknek ereszti,
Víg kedvét éleszti,
S újult színre kél,
Hogy elmúlt a tél.

 

Még a madarkák
Félénkek s némák.
De majd nemsokára,
A tavasz szavára,
Előállanak,
S dalt indítanak.

Ah, a szép Cenci
Ide jő ma ki.
Ha a zöld ligetet
Az elkeseredett
Bús fülemile
Jajjal tölti be.

 

Oh vajha akkor
Valamely bokor
Mellé rejtezhetném,
S kényemre nézhetném,
Szép tekinteti
Mint kedvelteti:

 

S ha a pajkos szél
Lopva neki kél,
S sebes repületi
Leplét félreveti,
Szemérmes szemmel
Miként pirúl el.

Oh szép kikelet!
Verd el a telet,
S ha Cenci ide jő:
Olvadni késztető
Leheleteddel
Szívét lágyítsd el.

*

Kazinczy írta az első szabályos magyar nyelvű szonettet A sonetto múzsája címmel.

A sonetto múzsája

Mint a szerelmes járja szép párjával
Menüetje keccsel teljes lépteit,
S ígézi a szála torlott rendeit
Enyelgő vissza- s vissza-fordultával: 

Honnom Ausonia narancsgallyával
Körűlölelve főm szép fürtjeit,
Úgy járom én kobzom lejtéseit,
Két négyét összefűzve két hármával. 

Gerézd övedzi mostan homlokom;
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt istenének,
Víg szárnyokon kél a nem-hallott ének. 

E szép vidék lőn kedves birtokom;
Egy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
S én őtet és hölgyét örökre zengem. (1809)