Kormos István
(Mosonszentmiklós, 1923. október 28. –
Budapest, 1977. október 6.)
Kormos István eredeti neve Kops István. A Kormos családnevet 1944-ben vette fel. Szülei földműves napszámosként dolgoztak a Héderváry-birtokon. Hányatott gyermekkort ért. Anyja a második gyermek szülése után meghal, ő pedig a cselédsorban élő nagyszülőkhöz kerül, akik nemsokára Pestre költöznek. Itt végzi el az elemi népiskola nyolc osztályát, utána kifutófiú lesz, 1948–49-ben pedig a Dolgozók Gimnáziumába jár, ahol két osztályt végez el.
Vallomásai szerint 20 évesen kezdett verseket írni. A Magyar Út szerkesztőségében megismerkedett Szijgyártó Lászlóval, akihez rendszeresen feljárt magánegyetemi órákra. Több könyvkiadó munkatársa lesz, ő indítja útjára a Móra Ferenc Könyvkiadóban a művelődéstörténeti jelentőségű Magyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című antológiát. Hosszú évekig verses mesék szerzőjeként van jelen az irodalomban (Az égigérő fa). 1971-ben tér vissza költőként az önéletrajzi ihletésű Szegény Yorick c. kötettel, mely szenzációszámba ment. A kevésszavú költőnek még egy könyve jelent meg 1975-ben, az N. N. bolyongásai. Második felesége Rab Zsuzsa költő volt, akivel kötetnyi orosz népköltészeti alkotást fordítottak le.
Kegyelem
Feküdtem, hemperegtem
mocsokban, feketében,
ráment komoly húsz évem,
míg ilyen tiszta lettem.
Fölálltam, lezuhantam,
loptam, de ma se bánom,
mosolygó nyomorban
éheztem, azt se bánom.
Kamasz, ki szalmazsákon
töpreng a népe sorsán,
Józsefet, Illyést mondván
léptem át pocsolyákon.
Éljen, ki leparasztoz,
simuljon mosolyomhoz,
higgyen a kegyelemben,
tisztuljon szerelemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése