Mécs László
(Hernádszentistván, 1895. január 17. –
Pannonhalma, 1978. november 9.)
Mécs László katolikus pap költő (eredeti neve: Martoncsik József). Magyar–latin szakos tanár, a premontrei szerzetes rend tagja, Királyhelmec plébánosa. A Vigília katolikus folyóirat főszerkesztője.
A szegények apostolának pályája kezdetben valóságos diadalút volt. Ars poétikáját már első kötetében meghirdette: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Küldetéstudatának, felelősségvállalásának tömegeket mozgató hatása volt. Az 1920-as évek végére Mécs László a legismertebb élő magyar költővé vált, népszerűsége Petőfiével vetekedett.
A második világháború végétől azonban megszaporodnak költészetében a közvetlen politikai utalást hordozó versek, melyekben nyíltan ír a szovjet megszállásról, a zsarnokságról, és számba veszi az állam bűneit. Egyik napról a másikra trónfosztottá válik. Utolsó verse 1946-ban már csak Élő Illés álnéven jelenhetett meg. 1953-ban a Szovjetunió elleni lázítás vádjával letartóztatják, és tízévi börtönbüntetésre ítélik. 1956-ban rehabilitálták. Utána húszévi hallgatásra kényszerült. Ekkor született verseinek a magány az állandó témája. Új helyzetét sosem tudta teljesen elfogadni. Az öregedő költő versei hosszú során át nem az élettől, hanem egykori önmagától búcsúzik. Hagyatékát a pannonhalmi bencések gondozzák.
Fényt hagyni magunk után!
Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.
Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.
Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Fehéren és kéken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése