Szécsi Margit

Szécsi Margit 

(Budapest 1928. május 28. – Budapest 1990. november 23.)

Szécsi Margit – Grafikusművész, illusztrátor is volt. Pestlőrinci születésű, édesapja asztalosmester volt. Népi kollégistaként végezte el a bölcsészkart, ekkor már írt verseket. A Fényes szelek nemzedékéhez tartozott. 1955-ben jelentkezett első, Március című verseskötetével.

A Csibészhercegnő, mert így becézték, nem férje, Nagy László árnyékában élt és alkotott, hanem saját bátor, szinte hetyke hangján szólította meg verseiben a szerelmet, az életet, a hazát, a világot és akár a mindenséget is. Élete végéig megmaradt külvárosi vagánynak a Kleopátra-frizurás nő, aki egyszerre volt otthon a népköltészet és az avantgárd világában.

 

„Én lélegzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor. (...)

Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!” – írta feleségének Nagy László.

 

Szécsi Margit: Körülötted bolyongok

 

Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen,
dobogós boldogságban,
halálig szívverésben.

 

Úgy néztem 

Úgy néztem magamra mindig,

Ahogy csodára nézni illik,

Csodára, az ember fiára,

Kezeire, nyírott hajára.

 

 

Tánc

Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.

Zöld szoknyám a fiatal nyár,
csókra vágyom, nem kalácsra,
jeges bárcák hadi-útján
vagyok izzó Máriácska.

Rézveretű a derekam,
vörösréz-kupa a mellem,
meghasonlás éjszakáin
tedd, hogy szívünk összecsengjen.

A gyehennás vágy-lovakat
üdvözítő útra oldom,
a gyehennás vágy-lovakat
hajtom a viharos mennybolton!

Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.