Weöres Sándor
(Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.)
Weöres Sándor költő, író műfordító, irodalomtudós, a 20. századi magyar irodalom egyik legkimagaslóbb alakja.
Egészen sajátos hangú nyelvi és ritmikai bravúrral írta verseit, tudatosan alkalmazva a különböző stílusokat, melyekben csengő-bongó gyermekversek váltakoznak személyes életbölcselettel.
1950–56 között – mivel politikamentességét az akkori kultúrpolitika nem szívelte – nem jelenhettek meg versei. Ez időben műfordításaival gazdagította irodalmunkat, a legkülönfélébb nyelveken tudott és fordított (középfelnémet, óind, szanszkrit); vagy ültette át a szemléletével rokon kínai verseket. Mitikus asszír és ógörög költői művek átírására is vállalkozott. Zseni volt. A nagy ókori kultúrák hagyományait kutatta, s vette birtokba a sumér-akkád, a kínai, az indiai vagy akár a görög-római költészet formai és műfaji örökségét.
Pályája legnagyobb közönségsikerét a Psyché című verses regényével aratta. A kitalált 19. századi költőnő, Lónyay Erzsébet élettörténetét tökéletes nyelvi korhűséggel az akkori nyelven írta meg.
Kései lírája inkább személyes hangvételű. Azt mondhatjuk, hogy századunk magyar költészetében senki sem különbözött annyira a többi kitűnő költőtől, mint Weöres Sándor.
Anyámnak
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,
benned kaptam első
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,
én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
Álmom öbleidbe újra
visszatér –
álmom öbleidbe újra
visszatér!
Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,
szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színre ép,
csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.
Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,
A kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.
Így tűnődtem: „Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?
Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!”
A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,
férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.
Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér…
Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.
Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.
Örök pillanat
Mit málló
kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent -
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.
Öröklét
A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.
Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.
Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Múlónak látszik és örök
Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.
Greco példázata a géniuszról
Egyedül
ballagok
éjben, sötétben.
Mécset gyújt valaki
a messzeségben.
Falusi házában
kanócot éget,
mely alig fényli be
a szoba-mélyet.
Félhomályban tesz-vesz
a mécs gazdája,
épp csak semminél több
pislogó lángja.
De a vándoroknak
vezérlő fény-jel,
mérföldekre látszik,
ha vak az éjjel.
Csillogása jelzi
falum irányát,
mint hatalmas máglya,
az éjszakán át.
A tündér
Bóbita,
bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Bóbita, bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Bóbita, bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.
Bóbita,bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sűrűjében.
Száncsengő
Éj-mélyből fölzengő
Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló,
Kop-kop-kop- nyolc patkó.
Nyolc patkó -kop-kop-kop
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling
Tél öblén távol ring.
Csiribiri, csiribiri
Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Négy csillag közt
Alszom ma.
Csiribiri csiribiri
Bojtorján -
Lélek lép a
Lajtorján.
Csiribiri csiribiri
Szellő-lány -
Szikrát lobbant,
Lángot hány.
Csiribiri csiribiri
Fült katlan -
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!
Csiribiri csiribiri
Lágy paplan -
Ágyad forró,
Lázad van.
Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Engem hívj ma
Álmodba.
Pletykázó asszonyok
Juli néni, Kati néni
-letye-petye-lepetye!
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
-letye-petye-lepetye!
Bárki inge, rokolyája
-letye-petye-lepetye!
lyukat vágnak közepébe,
kitûzik a ház elébe
-letye-petye-lepetye!
Kocsi és vonat
Jön a kocsi, fut a kocsi:
patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat:
zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön-hegyen át!
Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sinen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete az alagút,
A masina fut.
Paripám csodaszép pejkó
Paripám csodaszép pejkó,
Ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
Nem adom, ha igérsz százat.
Amikor paripám ballag,
Odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
Odanéz a nap is százszor.
Ha a világ rigó lenne
Ha a világ rigó lenne,
Kötényemben ő fütyülne,
Éjjel-nappal szépen szólna,
Ha a világ rigó volna.
De ha a világ rigó lenne,
Kötényembe nem is férne,
Kötényem is honnan volna,
Ha egész világ rigó volna.
*
„Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
múlónak látszik és örök."
(Weöres Sándor: Öröklét)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése